Cégvilág

Villanyautókban is bízik a Continental

Az eddig főként gumiabroncsairól, fékeiről és autóelektronikai berendezéseiről ismert Continental megállapodott a dél-koreai SK Innovationnal, hogy a második negyedévben vegyes vállalatot hoznak létre lithium-ion autóakkumulátorok gyártására.

Elmar Degenhart, a Continental vezérigazgatója szerint tavaly 170 millió eurót fordítottak az elektromos és hibrid autózással kapcsolatos kutatásokra. Az új vállalattól 4-5 éven belül nem vár profitot. Arra számít ugyanakkor, hogy noha 2010-ben csupán 77,8 millió gépjármű készült világszerte, 2020-ban már 100 milliót gyártanak, és 8 százalékuk hibrid, 3-4 százalékuk pedig elektromos lesz.

Öt évvel később pedig részarányuk 30–40 százalék között lehet. Ám az amerikai vásárlók is csupán 700–2000 dollárral adnának többet egy alternatív meghajtásért, míg ma egy elektromos autó 13 ezer dollárral kerül, többe a benzinesnél. Degenhart szerint 2023–24 előtt nem lesz kisebb a különbség ötezer dollárnál.

benzines lithium-ion elektromos autó Continental akkumulátor
Kapcsolódó cikkek