BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kifizetődő az állandó fejlesztés

A folyamatos technológiai fejlesztésekkel is őrzi munkavállalói létszámát a HESI Kft., mely tavaly kiemelkedően sikeres évet zárt.

Története egyik legeredményesebb évét zárta 2011-ben a HESI Heves Megyei Sütő- és Édesipari Kft. A társaság árbevételét – főként az alaptevékenységek révén – 200 millió forinttal tudta növelni, kenyérfélékből 30, péksüteményekből 70 százalékkal többet értékesített, az exportja is közel 9 százalékkal bővült.

„Óriási dolog ez manapság, elősegítette ezt régiós piaci részesedésünk növekedése, és az is, hogy technológiai fejlesztésre, gépjárművek beszerzésére 130 millió forintot fordítottunk. Egerben az eddig kézzel előállított termékek gyártását gépesítettük, immár félautomata péksüteménygyártó gép segítségével készülnek a népszerű szendvics- és császárzsemlék, valamint a különböző kiflik. Ez abból a szempontból is jó, hogy tanulóink ismerkedhetnek az új technológiával. Bélapátfalván tavaly év végén új rétesgyártó sort adtunk át, gyorsdagasztó gépet és Rotor forgóállványos kemencét. A munkakörülményeket javítottuk azzal az óránkénti 800 köbméter teljesítményű légcserélővel, amely télen fűtött levegőt fúj be” – ismertette a legfőbb technikai fejlesztéseket Nagy Lajos ügyvezető igazgató.

Az egri székhelyű középvállalkozás bővítette korszerű, egészséges táplálkozást segítő termékeinek körét. Teljes kiőrlésű, magvas kenyerein és pékáruin túl a piacon kedvező fogadtatásra találtak az Eszterházy főiskolával közösen kifejlesztett diabetikus, antioxidáns-hatású termékek, a funkcionális élelmiszerek, rétesek is. Biotermékeiket is folyamatosan fejlesztik, egyre több helyütt kaphatók. A HESI Kft. tavalyi 17 új gyártmánnyal jelentkezett, naponta 30-féle kenyeret, 145-fajta pék- és finomsüteményt (ebből 100 csomagolt formában is kapható) és 25-féle réteslapot, töltött rétest állítanak elő.

„Nagy hangsúlyt fektetünk a minőségbiztosításra, hiszen mind a szigorú követelményeknek, mind az IFS, mind pedig az áruházláncok auditjainak meg kell felelnünk. Termékeink természetes anyagok felhasználásával, kiemelten a HESI-nél hagyományosnak számító hosszú érésű kovászos technológiával készülnek. Lezárult egy az Eszterházy Károly Főiskolával közös minőségbiztosítási pályázatunk. Ezen túlmenően tavaly két programunkra: egy technológiafejlesztési és egy innovációs, kutatás-fejlesztési, oktatással párosuló pályázatra nyertünk forrást” – sorolta az eredményeket az ügyvezető.

Az idén az energiamegtakarításra, a környezetvédelemre helyezik a hangsúlyt a beruházásokban, ezeket a terveket európai uniós pályázatok segítségével szeretnék megvalósítani, várják a kiírásokat. A régiós piacokon kívánnak erősíteni azzal is, hogy kiemelten figyelik a közbeszerzési kiírásokat. Annak érdekében, hogy az előírásoknak megfeleljenek, 2012 januárjától végrehajtották dolgozóiknál az elvárt béremelést. Az egri gyártóbázison dolgozó közel 170 alkalmazott és 80 tanuló számára napkollektoros rendszerekkel szeretnék biztosítani a melegvíz-ellátást, szigetelni akarják az épületet, és a kemencék gázfelhasználását is csökkentenék. Az üzem levegőtisztaságának fokozására is vannak elképzeléseik, a lecsapódó pára – akárcsak más sütőipari vállalkozásoknál – náluk is gond. Éppen ezért ionizációs eljárással szeretnék mérsékelni a csíraszámot. A csomagolóanyagokat pedig környezetbaráttá szeretnék tenni.

„Jelszavaink: megbízhatóság, minőség, innováció. Ezeknek köszönhetően száz kilométeres körben naponta friss áruval láthatunk el számos üzletet és intézményt, ezért van igény fagyasztott, hűtött termékeinkre külföldön. Szeretnénk azt is, ha helyi értékesítésünket tovább tudnánk gyarapítani – zárta szavait az ügyvezető igazgató.

Elismerték a vezető több évtizedes munkáját

A HESI Kft. ügyvezető igazgatója, Nagy Lajos január végén átvehette az Eger Város Gazdaságáért Díjat. A cégvezető elmondta: nagyon örült a kitüntetésnek, hiszen több mint húsz éve első számú vezetője a sütőipari vállalkozásnak, mely minden évben nyereséget produkál. Az elismerés a kollektíva sikere is. Mint kifejtette: ez az eredmény a kitartó munkának köszönhető, valamint annak, hogy a tulajdonosok sosem vettek ki osztalékot, valamennyi forrást műszaki fejlesztésekre, piacbővítésre fordították. A társaság tavaly megkapta a Korrekt Partner címet is.






Árbevétel 2011: 1,2 milliárd Ft

Alkalmazotti létszám: 170

Fő tevékenység: kenyér; friss pékáru gyártása Támogatják a helyi sportot A HESI Kft. a közelmúltban két évre szóló támogatói szerződést kötött az NB I/B-s kézilabda-bajnokságban szereplő Eger-Eszterházy SZSE csapatával. A XXI. század sportjának egyre nő a reklámértéke, a szponzorációtól a cég és a termékek még népszerűbbé válását reméli. A megállapodásnak köszönhetően a klub anyagi helyzete is biztonságosabb, amely segíthet a jó eredmények elérésében. A HESI az Eszterházy Károly Főiskolával való jó kapcsolata okán is támogatja a sportklubot.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.