BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Önállósulnának a Malév-üzletágak

Ezentúl önálló piaci szereplőként kell bebizonyítaniuk a Malév árván maradt leányvállalatainak, hogy a leállt légitársaság nélkül is tudnak boldogulni.

Bár napokon belül elrendelheti a bíróság a Malév felszámolását fizetésképtelenség miatt, mindez a tevékenységét február 3-án beszüntető légitársaság 7 leányvállalatának folyamatos működését egyelőre nem érinti. A 100 százalékban birtokolt cégek ugyan nem álltak le, viszont a leépítési hullám elől ők sem tudtak kitérni, mivel a Malév kiesésével csökkent a megrendelésük. Információink szerint az Aeroplexnél, amely a Malév repülőgép-karbantartó leánycége, a tegnapig 230 embernél rendeltek el állásidőt. Erre a Malév számára végzett speciális tevékenységek leállása miatt volt szükség. „A bevételkiesést természetesen megérzi cégünk, de alapvetően más légitársaságok számára végzünk felújításokat. Az összes megrendeléseink csupán 17 százaléka volt Malév-megrendelés. A nyári szezon indulásáig a hangárok teljes telítettséggel dolgoznak” – mondta lapunknak Nemcsók Imre, a cég ügyvezetője. A karbantartó cég életképességét az is igazolja, hogy 2011-ben mindegy 400 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel számol a vezetés.

A Malév Air Tours viszont jelentős átalakításon ment keresztül az elmúlt években, így a turisztikai ágazat globális nehézségei ellenére is nyereségesen zárta az elmúlt éveket, 2,5 milliárdos forgalom mellett. „Új üzleti tervet készítünk, mert a legrosszabb forgatókönyv szerint a forgalmunk akár 50 százalékát elveszíthetjük. A talpon maradásunk azonban kódolva van, így a tulajdonos döntésén múlik, hogy mi lesz az utazási irodával” – fogalmazott Takács Péter. A Malév Air Tours ügyvezetője szerint főleg a ki- és beutaztató, városlátogató csomagjaik estek ki, ezeket pótolják az új megállapodások más légitársaságokkal.

A földi kiszolgálást végző Malév Ground Handlingnél pedig 450 munkavállalótól köszöntek el, ráadásul a repülőtéren két tőkeerős versenytárs is tevékenykedik. „A felszámolásban a cél az összes vagyonelem értékesítése a hitelezők minél teljesebb mértékű kielégítése érdekében” – közölte Varga Jenő rendkívüli vagyonfelügyelő. A Malév öszszes kötelezettsége február elsején meghaladta a 120 milliárd forintot, beleértve a kisebbségi tulajdonos, az orosz Vnyesekonombank 120 millió euró követelését. A kötelezettségekből összesen 25 millió euró a lejárt szállítói tartozás, ebből a repülőteret üzemeltető Budapest Airportnak 14 millió euróval tartozik a Malév. Újabb rossz hír, hogy tovább dől a dominó: március 2-tól felfüggeszti Peking–Budapest járatait a Hainan Airlines kínai légitársaság, amely a Malévval székmegosztási megállapodásban, úgynevezett code share-ben üzemeltette gépeit. A Malév és a Hainan közös járata 2004 augusztusában indult. Akkor évi 25 ezer utassal és évi 3 milliárd forint többletbevétellel számolt a magyar nemzeti légitársaság. A Hainan érdeklődött a Malév privatizációja iránt is, de végül nem adott be ajánlatot a pályázatra. A Wizz Air diszkont-légitársaság viszont tegnap bejelentette: június 18-ától repülőjáratokat indít a debreceni repülőtérről. Kezdetben heti három járat indul – hétfőn, szerdán és pénteken – a londoni Luton repülőtérre. A tervek szerint az első évben közel 50 ezer ember utazik majd ezeken a járatokon.

Bankkártyával teljes visszatérítés

Eddig több tízezer károsult jelentkezett a Malévnál a légitársaság leállása miatt, de arra számítok, hogy ez szám eléri majd a több százezret – mondta Karsai Györgyi, a légitársaság vezető jogtanácsosa az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának ülésén. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára azt mondta: az összes bankkártyával fizető ügyfelet kártalanítják a bankok. Hozzátette: maximum három hónapon belül az ügyfelek a kifizetett teljes összeget visszakapják. Becslések szerint a károsultak harmada fizetett bankkártyával.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.