A továbblépéshez figyelik a fejlesztési pályázatok kiírását
Egyéni vállalkozásból fejlődött több százmillió forintos bevételt produkáló céggé a jászberényi Konkoly Electro Kft. A cégvezető, tulajdonos Konkoly Szabolcs elmondta, az induláskor jelentős szerepet játszó ipari automatizálás területe ma is az alaptevékenységek közé tartozik. Az 1997-ben indult vállalkozás 2002-től működik kft.-ként, és jelenleg 11 munkavállalót foglalkoztat. Az ipari automatizálás területén belül az ipari hűtés automatizálása, szerelősorok tervezése, gyártása, valamint egyedi célgépek tervezése, gyártása jelenti a fő vonalat. 2008-ban mindezt kiegészítették a megújuló energia felhasználását segítő eszközök tervezésével, kivitelezésével és utógondozásával. A legújabb terület a vállalkozás számára a napkollektorok és napelemrendszerek tervezése és kivitelezése. Az elmúlt évek tapasztalata alapján ez a tevékenység egyre inkább eltolódik a vállalkozások számára tervezett és gyártott napelemes rendszerek irányába. „A gazdasági válság hatásait kedvező időpontokban kötött beszállítói szerződésekkel sikerült kivédeni” – jelezte a cégvezető.
„Amikor már látszott, hogy az autóipar gyengélkedik, épp akkor sikerült hosszú távú szerződést kötni a Stadlerrel hegesztő célgépek tervezésére és kivitelezésére. Nemrégiben pedig sikerült tető alá hoznunk egy megállapodást USA-beli autóipari partnerekkel, ahová porszűrő ventilátorok szerelősorát tervezzük, gyártjuk.”
A cég számára kihívást jelent a képzett szakemberek felvétele, megtartása. „Általában próbálunk olyan, jó alapokkal rendelkező fiatalokat keresni, akiknek a már itt dolgozók segítségével egy-két év alatt sikerül elsajátítaniuk az itt szükséges ismereteket. A mérnökutánpótlás biztosítására tanulmányi szerződést kötünk fiatal szakemberekkel. A képzett munkatársak léte rendkívül fontos számunkra, hiszen a későbbiekben is szeretnénk megmaradni mind az ipari automatizálás, mind a célgépek tervezése, gyártása területén.” Az idén újabb gépek beszerzésével szeretnék rugalmasságukat növelni, s továbbra is figyelik a fejlesztést segítő pályázatok megjelenését.


