Beindult az ötvenmilliárdos gyár próbaüzeme
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságBiodízel Már tart az 50 milliárd forintból kialakított dunaföldvári biodízelgyár próbaüzeme – tudta meg a Világgazdaság –, de a tulajdonos Pannónia Ethanol Zrt. az avató előtt nem kívánt nyilatkozni. A létesítmény európai mércével is hatalmas lesz: évi 240 millió liter bioüzemanyagot és 175 ezer tonna, állati takarmányként hasznosítható gabonatörkölyt termel majd körülbelül 575 ezer tonna kukoricából.
Érdekesség, hogy – meg nem erősített értesülésünk szerint – a gyár kizárólag rövid távú szerződésekkel kíván dolgozni a beszerzéseiben és az eladásaiban is, így igyekszik kihasználni a piaci lehetőségeket, és szűri ki az azokból adódó kockázatokat.
Közben az amerikai–ír cég már újabb, szintén 50 milliárd forintos bioetanol építésére készül, ezúttal Mohácson. VG


