Cégvilág

Mire jó a nagydózisú C-vitamin? - A tények

Hetvenöt év telt el azóta, hogy Szent-Györgyi Albert Nobel-díjat kapott a C-vitamin felfedezéséért. Az L-aszkorbinsav gyakorlati alkalmazása azonban még manapság is számos vitát gerjeszt.

Nagy adagban adott C-vitaminnal megelőzhető a megfázás, illetve enyhébb és gyorsabb lehet a betegség lefolyása – a megadózisú C-vitamin hívei Linus Pauling, Nobel-díjas biokémikusra hivatkozva állítják ezt. Pauling – aki nem mellesleg nem ez irányú kutatásai miatt kapta a rangos elismerést – napi 1–18 gramm C-vitamin fogyasztását javasolta. Kétségtelen, hogy a C-vitaminnak szerepe van az immunrendszer megfelelő működésében, egy összegző tanulmány szerint azonban a fogyasztása csak azok között csökkenti a felső légúti betegségek előfordulási gyakoriságát, akik nagyfokú fizikai igénybevételnek voltak kitéve.

Ami a betegség lefolyását illeti, a tünetek súlyosságát a nagy dózisú C-vitamin kismértékben csökkenti, a betegség időtartama pedig mintegy 8–13 százalékkal rövidül, ez statisztikailag ugyan létező, de összességében a beteg szempontjából alig érzékelhető különbség.

Egy 1979-es klinikai vizsgálatban már a vitamin komolyabb hatásait vizsgálták. Arra keresték a választ, vajon hatékony lehet-e az előrehaladott rák kezelésében, ha ugyancsak nagy adagagban fogyaszt a beteg C-vitamint.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

megfázás C-vitamin rák dózis
Kapcsolódó cikkek