Összefogtak a cégek, hogy közösen legyenek sikeresek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz elmúlt négy évben több száz-milliárd forintos beruházást hajtottak végre a Kecskemét és környékére letelepülő cégek, köztük a Mercedes-Benz Manufactu-ring Hungary Kft. Négyezer új álláshely született a térségben. Ezek a kihívások arra ösztönözték a térségben működő magyar tulajdonú vállalkozásokat, amelyek a nemzetközi cégek beszállítói kívánnak lenni, hogy közös szervezetet, úgynevezett klasz-tert hozzanak létre.
Így 2008-ban a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében létrehozták a Hírös Beszállítói Klasztert (HBK), melynek ma 29 tagja van. A múlt héten választotta meg
a klaszterbizottság Szemerey Szabolcsot a szervezet menedzserének. Az üzletember lapunknak elmondta: a klaszter célja a tagok együttműködésében megvalósítandó projektek kialakítása és menedzselése.
A klaszter középtávú stratégiájának része a térségben működő ipari tevékenységek és szolgáltatások összehangolása, a beszállítói lehetőségek szélesítése. A működés során az innováció alapértéket jelent, ezáltal a termelő cégek együttműködhetnek a – szintén klasztertag – Kecskeméti Főiskolával. Az ott dolgozó mérnökök és kutatók bekacsolódnak majd azokba a projektekbe, melyek a klasztertagok igényei alapján indulnak. A szervezet olyan tudástár kialakítását is tervezi, ahol a beszállítói kompetenciák elsajátításához szükséges információkat is megismerhetik a tagok. Azaz látható és kalkulálható lesz az a folyamat, amelynek segítségével már egyes vállalatok Tier 1, Tier 2, vagy akár Tier 3-as szereplőként egy beszállítói láncba bekapcsolódtak. Továbbá az érdeklődő válaszokat kap olyan kérdésekre, mint: hogyan lehet valaki egy beszállítói lánc tagja, hogyan felelhet meg a napról napra változó piaci környezetben a szállítói követelményeknek, mi módon lehet csökkenteni a költségeket?
A szervezet a tagjainak szakmai rendezvényeket szervez a beszállítóvá válással kapcsolatos ismeretek elsajátítása érdekében.
A klaszter nemcsak autógyárakkal, hanem minden hazai és külföldi gépipari céggel kapcsolatokat kíván kiépíteni. Az elkövetkezendő időszak feladatai között fontos az akkreditációs pályázat elkészítése is. Ezen túlmenően a klasztertagok külföldi kiállításokon is bemutatkoznak, ezáltal lehetőség nyílik a térség bemutatására is további befektetői érdeklődés esetén, illetve megismerni azokat az innovációs trendeket, amelyek segítségével a tagok termelési költségeit csökkenteni lehet – mondta végül Szemerey Szabolcs.


