Elégedett Budapesttel az ír Ryanair
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságElégedett az eddigi magyarországi forgalommal és foglalással a Ryanair diszkont- légitársaság vezérigazgatója. Michael O’Leary tegnap bejelentette, az első hat hétben 120 ezer utast szállítottak Budapestről. Az írországi cég egy év alatt több mint kétmillió utasra számít a magyar fővárosból, ezzel számításaik szerint 2000-nél is több munkahelyet tartanak fenn. A Ryanair rövid leállás után február 17-én két géppel indult újra, március 26-ra már öt repülővel üzemelt Ferihegyről. A Budapest Airporttal tárgyal arról, hogy a téli szezonra több gépet hoz Magyarországra.


