Energiahatékonysági beruházások karbonpénzből

Az utóbbi hetekben felgyorsult az egyeztetés a készülő energiahatékonysági uniós irányelvről az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a tagállamok kormányainak képviselői között. A bizottság által benyújtott jogszabálytervezet tagállamokra lebontott kötelező energiatakarékossági célszámokat írna elő annak érdekében, hogy az EU teljesíteni tudja azt az elvi célkitűzését, miszerint 2020-ra 20 százalékkal csökkenjen az energiafogyasztás a 2007-es szinthez képest.

Brüsszel azért tartja szükségesnek a kötelező energiatakarékossági célszámok meghatározását, mert az energiahatékonysági cél nem kötelező érvényű a tagállamokra szemben az unió másik két, 2020-ra vonatkozó energiapolitikai céljával, a szén-dioxid-kibocsátás 20 százalékos csökkentésével az 1990-es szinthez képest, illetve a megújuló energiahordozók használatának 20 százalékra történő növelésével. A bizottság számítása szerint amennyiben nem vezetnek be kötelező erejű energiatakarékossági vállalásokat, akkor az EU csupán 10 százalékos energiafogyasztási csökkentést ér el 2020-ra.

A brüsszeli testület által javasolt kötelező érvényű vállalások egyike azt írná elő, hogy a tagállamok 2014 januárjától minden évben kötelesek lennének a 250 négyzetméternél nagyobb hasznos alapterülettel rendelkező középületek területének három százalékát energetikai szempontból korszerűsíteni, felújítani. Brüsszel azzal indokolja a javaslatot, hogy az EU energiafogyasztásának 40 százalékát, széndioxid-kibocsátásának pedig 36 százalékát az épületek energiaigénye teszi ki.
„A három százalékos felújítási kötelezettség magyar szempontból a középületek hőszigetelését, a fűtési rendszerek rekonstrukcióját, illetve az elektromos áram felhasználási hatékonyságának javítását jelenti” – mondta Várhelyi Olivér, az EU melletti magyar Állandó Képviselet helyettes vezetője hazai újságíróknak rendezett brüsszeli háttérbeszélgetésen.

A nagykövet elmondta: számítások szerint a megfelelő energiahatékonysági sztenderdeknek való megfelelés négyzetméterenként mintegy 60 ezer forintos kiadást jelentene a közintézményeknek, vagyis összességében évente legalább 200 milliárd forintba kerülne 30 éven keresztül a magyar államnak az épületek felújítási kötelezettsége. Az évi 200 milliárdos összeg pedig igen jelentős tételnek számítana a hazai költségvetésnek.

Bár az energiahatékonysági beruházások 75 százalékos uniós finanszírozást kapnak az EU költségvetéséből, azonban a súlyos anyagi gondokkal küzdő önkormányzatok számára a fennmaradó 25 százalékos önrész előteremtése is jelentős kihívást okoz. Emiatt a magyar kormányzat kidolgozott egy alternatív finanszírozási megoldást, ami lehetővé tenné, hogy a célkitűzések teljesítése ne jelentsen terhet a hazai költségvetésnek. A javaslat a felújításokhoz szükséges hazai önrészt a nem ipari szektorok (közlekedés, közszféra, mezőgazdaság) széndioxid-kibocsátásának csökkentését szabályozó, 2013-2020 közötti uniós mechanizmus (Effort Sharing Decision – ESD) kvótáinak értékesítéséből fedezné. Magyarországnak ugyanis feleslege lesz a rendelkezésére álló kvótákból, míg több tagállamnak saját keretén túl pluszkvótákra lesz majd szüksége.

A magyar javaslat szerint a csak államok közötti cserére alkalmas kvótafelesleget pénzintézeteknek is lehetne értékesíteni, amelyek később, az ESD-időszak végén, amikor a kvótahiányok jelentkeznek, eladhatnák a felesleget az aziránt érdeklődő tagországoknak. Ezzel valójában a pénzintézetek előfinanszíroznák a középületek felújítási költségeit. Számítások szerint a felújításokhoz szükséges 25 százalékos magyar önrész körülbelül felét lehetne ebből az alternatív finanszírozási modellből előteremteni – emelte ki Várhelyi Olivér.

A diplomata azt is elmondta, hogy a kérdésben társjogalkotói szereppel bíró Európai Parlamentben – amelynek plenáris ülése szeptemberig első olvasatban szavaz a kérdésről –, illetve a tagállami kormányok körében is kedvező fogadtatásra találta a magyar elképzelés. „Úgy tűnik, hogy a javaslat be tud kerülni az irányelv végső szövegébe” – mondta Várhelyi Olivér.

-->