Fizetni akár a világvégén is
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság „Nagyon gyorsan eljöhet az idő, amikor egy világvégi kisvendéglőben is lehet majd SZÉP kártyával fizetni” – mondta lapunknak adott interjújában Körtvélyessy László, a kártya kibocsátásáért felelős miniszteri biztos. Szerinte a korábbi cafeteriarendszeren azért kellett mindenképpen változtatni, mert már a bért helyettesítette, így kizárólag az adó kikerülését szolgálta.
Úgy véli, nem volt szükséges a kormányrendeletben előírni a három kibocsátó banknak, hogy mikorra kell átjárhatóvá tenniük az elfogadást. „Ha indulási feltételként szabjuk a közös POS-elfogadást, akkor ma sem lenne egyetlen SZÉP kártyája senkinek” – fogalmazott. Körtvélyessy László abban bízik, hogy a plasztikkártya csak az idén több mint 20 milliárdos pótlólagos keresletet hoz a turizmusban és a vendéglátásban egyaránt. A multiplikátor hatásokat figyelembe véve ez 0,2 százalékkal növeli a GDP-t. A miniszteri biztos azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy az Erzsébet utalvány előbb-utóbb elektronikus formában is megjelenjen. 8. oldal


