Szél- és naperőműveket venne az Alteo
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Az Alteo energiaipari szolgáltató csoport 2011. évi 453 millió forintos EBITDA-ja hatodával volt nagyobb az előző évinél, üzemi szintű konszolidált nyeresége pedig egyharmadával, 287 millió forintra emelkedett. Mindezt 14 százalékos árbevétel-csökkenés, növekvő eszközállomány és nagyobb hosszú lejáratú kötelezettségek mellett érte el a hazai tulajdonú társaság, amely így összességében veszteséges lett: adózott eredménye –102 millió forint volt.
A csoport EBITDA-jának közel kétharmadát az Alteo tovább erősödött megújulóportfóliója adta, depóniagázas erőművei például magas rendelkezésre állás és stabil nyereségesség mellett üzemelnek. Áramfogyasztóinak köre mintegy 20 százalékkal nőtt 2011-ben, közben gázkereskedelmi engedélyt szerzett, és elindította energiahatékonysági szolgáltatásait. A kogenerációs portfólió (hőt és áramot egyszerre termelő erőművek) szabályozási környezete jelentősen romlott, például a győri erőmű 2010. december 31-vel kikerült a kötelező átvételi (KÁT) rendszerből, a soproni pedig 2011. július 1-jével, ráadásul már az előző fél évben is a korábbinál 15 százalékkal alacsonyabb tarifa mellett vették át az áramát. Az Alteo ezért átszervezte a termelését, például a korábbi kvázi zsinóráram (folyamatosan termelt áram) helyett drágábban eladható csúcstermékeket állított elő. Soproni erőműve hatékonyságát egy 250 millió forintos beruházással javította, a győribe pedig félmilliárdért három új gázmotort telepített. Igaz, hogy földgázalapú erőműveinek eredményessége így is csökkent, de pozitív maradt.
A csoport konszolidált árbevétele 4,856 milliárd forintra esett 2011-ben, jórészt a győri és soproni erőmű kisebb bevétele miatt, 102 millió forintos veszteséget pedig egyszeri tételekkel magyarázza a cég: főleg a devizás hitelek nem realizált, azaz tényleges pénzkiáramlással nem járó, jelentős árfolyamveszteségével. Az Alteo 2012 végéig több kül- és belföldi szél- és naperőműveket venne ifj. Chikán Attila vezérigazgató közlése szerint, az akvizíciók egy része „kifejezetten előrehaladott állapotban van”. Viszont a zöldmezős beruházások a vonatkozó új szabályozás véglegessé válásáig szünetelnek. A növekedést a kötvényprogram folytatása, illetve – ha külső tényezők ezt támogatják – tőzsdei tőkebevonás segítheti. A tavaly novemberi és az idén januári kötvénykibocsátás körülbelül egymilliárd forintot hozott az Alteónak.


