BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az autószervizek több mint fele a feketegazdaságé

Ha a mai szinten maradna az új autók kereskedelme, a 3 millió alá csökkent magyar személyautó állomány hatvan év alatt cserélődne ki – állapította meg az a tanulmány, amelyet a márkakereskedők megkérdezése alapján készített a PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló Kft.

Az anyag egyik legérdekesebb adata, hogy a kereskedők prognózisának átlaga szerint ebben az évben a tavalyinál nem egészen ezerrel több, mindössze 46 010 új személyautó kerülhet az utakra. Nem is csoda, hiszen a megkérdezettek 62 százaléka szerint ugyanakkor nincs rá esély, hogy az idén növekedésnek indul a forgalom. A piaci résztvevők pesszimizmusát mi sem mutatja jobban, hogy a következő két évre vonatkozóan 78 százalékuk úgy vélte, csupán kicsi az esélye az értékesítés növekedésének.

A felmérés szerint az újautók nettó árában átlagosan mindössze 7 százalék a kereskedői árrés. Ezzel összhangban, a fő profitgeneráló tevékenység a kereskedelem felől eltolódott a szerviz tevékenység felé. A kereskedők a szervizszolgáltatás haszonkulcsát nevezték meg 2011-ben a fő profitforrásnak, amely a vállalkozás nyereségének átlagosan 55 százalékát adja.

Új személyautó forgalomba helyezés (darab)

Forrás: carinfo, PWC

2009 60376

2010 43496

2011 45094

2012* 46010

* A márkakereskedők prognózisának átlagaA PWC anyaga ugyan nem tér ki, hány vállalkozó adott választ a cég kérdéseire, ám a válaszadók 95 százaléka jelezte, hogy cégét hátrányosan érinti a feketegazdaság erősödése. Iparági becslés szerint a hazai szervizpiac több mint fele már az árnyékgazdaság kezében van. A felmérés válaszadóinak 72 százaléka a kedvező adózási feltételek megteremtését tartja megoldásnak ebben a helyzetben. Emellett a számla nélküli szolgáltatásnyújtások visszaszorítását, illetve a vagyonosodási vizsgálatok növelését tartják a legtöbben fontosnak. Ugyanakkor a gyakoribb hatósági ellenőrzéseket, csak a válaszadók kevesebb mint fele tartja célravezetőnek.

A szakma szerint a válság beköszöntével szinte senki nem szeretne az ágazatba belépni. A tendenciát alátámasztja a kereskedések számának csökkenése is. Úgy tűnik azonban, senki sem tudja, hány kereskedés lehet az országban, mert a PWC felmérése két adatot is ad meg ugyanarra a forrásra, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetsége tavaly őszi felmérésre hivatkozva. Előbb azt olvashatjuk, hogy "a kereskedések száma már csak hozzávetőlegesen 470-re tehető 2011-ben", a következő oldalon pedig azt, hogy "a 2007-ben még 1100-ra becsült autószalonok száma kicsivel több mint 700-ra csökkent."
 

2009 60376

2010 43496

2011 45094

2012* 46010

* A márkakereskedők prognózisának átlaga -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.