Tokaj-Hegyalja – őszi harmat után

Minden év őszén, október–november folyamán Tokaj-Hegyaljára vezet az utam. Gépkocsival, Miskolc után, a 37-es főúton haladva Sárospatakig évről évre új és új látnivalók, meglepetések várnak. Négysávos – sőt zenélő – autóút Szerencsig, új, teraszos szőlőtelepítések a hegyoldalakban, tágas és nyilván jól felszerelt borházak látványa, stb. Az autóútról közvetlenül nem láthatóan, de arról lecsatlakozva mintaszerűen megújított kistelepülésekhez, felső kategóriás wellness-szállásokhoz, a falusi vendéglátásra berendezett és kis mennyiségű, ám minőségi bor termelésére alkalmas pincékhez vezet az út. Ez a kép egészen más Tokaj-Hegyalját mutat, mint amit ötven évvel korábban Lázár István, az egykori neves pataki diák és tanár Kiált Patak vára című könyvében megírt. 

Ha azonban a főútról beljebb jutunk, és oly módon próbálunk a hegyvidéki települések helyzetéről képet kapni, hogy nem a turisztikailag is nyilvántartott célpontokat keressük fel, akkor továbbra is fennáll a fejlődésben megrekedés, az elvándorlás a kistelepülésekről, illetve az egykori községeket jellemző szolgáltatások megszűnése. Az összkép tehát kettős: a fejlődés és az előrelépés egyértelmű jelei mellett igen összetett feladat egy komplex térségi revitalizáció, azaz a régió még nincs egyértelműen és minden vonatkozásban megmentve. 

először a török hódoltság idején, amikor a három részre szakadt ország egyik peremvidékén helyezkedett el, és az elnéptelenedés, a várharcok, a külső elnyomás települést őrlő együttes hatását a Rákóczi–Lorántffy család tudatos politikai, gazdasági építkezése változtatta meg. A második kihívás a filoxérajárvány volt, amely az Osztrák–Magyar Monarchiában gyorsan fejlődő észak-magyarországi települések gazdasági alapjait veszélyeztette, amelyen a nemrégi Covid-járványhoz hasonló koncentrált intézkedésekkel sikerült túljutnia a térségnek. A harmadik a trianoni trauma, amely az egykori Zemplén megyét lényegében kettévágta, és a megye legjelentősebb közigazgatási és gazdasági centrumát, Sátoraljaújhelyet fizikailag is két részre osztotta fel. Itt a kibontakozás az erős gazdasági alapokon indított bethleni konszolidáció volt, amelyet hatásosan támogatott a helyi közigazgatás, a közlekedés és szellemi értelemben pedig Sárospatak és Sátoraljaújhely potenciálja. A negyedik traumatikus időszakot az 50-es évek hozták el, a magángazdaság termelési alapjának megszüntetésével, valamint a térségben mindig megtartó erejű oktatási rendszerek átalakításával. Ez fokozatosan változott az úgynevezett puha diktatúra éveiben. És mi az ötödik kihívás? Az éghajlatváltozás. 

Hazánkban mintegy 58 ezer hektáron termesztenek szőlőt, amelynek 98-99 százaléka borszőlő. A szőlőterület csökkenése az elmúlt tizenöt évben folyamatos, összességében ma 10 százalékkal kisebb a teljes terület aránya a korábbinál. Ezzel összefüggésben csökken a kihozatal. Ugyan jelentős előrelépés történt valamennyi bortermelő területen, illetve Tokaj-Hegyalja valamennyi nevesített bortermő szőlőültetvényén, a minőségi termesztés előtérbe kerülése terén, illetve a borászatban, azonban mindez hosszabb távon veszélybe kerül az éghajlatváltozás miatt. 2025-ben a száraz időszakok és a kiszámíthatatlan időjárási jelenségek immár szokásos megjelenése (csapadék-hipercellák) kihívásának egyre nehezebb megfelelni a régióban.

Ám még így sem kizárható, hogy a szőlőtermesztés, illetve a bortermelés területén az úgynevezett északi határ egyre feljebb tolódik, szlovák és lengyel konkurensek léphetnek be a piacra. Mi lehet a teendő akkor, ha tudjuk, hogy az általános éghajlatváltozási hatásokat csak kevésbé vagyunk képesek befolyásolni? Először is vannak bizonyos feltételek, amelyek napjainkban esélyt adnak egy egységes, gazdaságilag önfenntartó, illetve nyereséges, a nagy- és kisgazdaságok határozott kooperációjára építő bortermelő térség kialakításához. 

Itt három dolgot emelhetünk ki: 

1. Az utóbbi években sikerült megőrizni a térség alapvető jellemzőjét, ami azzal járt, hogy a hazánk ma már minden térségében aktívan működő, külföldi befektetőkre alapozott nagyipar elkerülte a térséget. 
2. Másodikként a Tokaj-Hegyalja Egyetemet kell megemlíteni, amely a térség legmagasabb szintű képzési és k+f tevékenységet végző centruma lehet. Ilyen tudáscentrum nélkül a régió revitalizációja nem vihető sikerre. 
3. Harmadikként kell megemlíteni, hogy a régióban borászati és turisztikai attrakciók, illetve infrastruktúra kiépítésében ma már jeleskedik a nemzeti nagytőke. Míg a 90-es évek elején francia, spanyol és amerikai befektetők jelenlététől várták a magyar tradicionális bortermelés teljes megújítását, ma már a hazai tőke ebben egyértelműen élen járó szerepet vállal. 

Mindezek együttesen kellő garanciái lehetnek annak, hogy Tokaj-Hegyalja kezelni tudja az éghajlatváltozással összefüggő kihívásokat is. Persze szólhatnánk a térségi önkormányzatok önálló kezdeményezéseiről, sikeres, önálló arculatot megteremtő intézkedéseiről (pl. Sátoraljaújhely, Bodrogkeresztúr). A revitalizációs esélyek biztosítása és a sikerek elérése érdekében azonban szükséges egyéb területen is az előrelépés. 

A teljeskörűség nélkül a következőket említhetjük: Tokaj-Hegyalja és a magyarságtudat további erősítése, a településeken az elmúlt évtizedekben meggyengült civil szervezetek újraindítása, a több lábon állás feltételeinek megerősítése mind a községekben, falvakban, mind az egyes vállalkozások szintjén (pl. helyi termékek előállítása, turisztikai szállás és attrakció, bortermelés és -kimérés társítása, stb.). Megemlítendő, hogy minden eszközzel biztosítani kell a helyi szolgáltatások fenntartását, színvonalának megőrzését és a közösségek lelkét gondozó értelmiség helyben maradását, gyarapodását. És talán nem utolsósorban, határ menti térségről lévén szó, indokolt lenne azon hazai vállalkozások támogatása, amelyek a határ döntően magyarlakta területein kívánják gazdaságukat, illetve vállalkozásukat tovább bővíteni, új lehetőséggel gazdagítani.

Milyen reményeink lehetnek ezek után? Az elkövetkezendő években az utunk során már említett újdonságok és pozitív meglepetések további bővülése és vele együtt a régió belső térségeiben elzárt kistelepülések új jövőképéhez szükséges kibontakozási utak megtalálása. Vinum regnum, rex vinorum.