Cégvilág

Hat New York-nyi szélfarmot - Óriási váltás előtt Németország

Peter Altmaier ma átvette a környezetvédelmi minisztérium vezetését Norbert Röttgentől, elemzők szerint Angela Merkel kancellár ezzel a lépéssel szorosabb irányítás alá veszi a késlekedő német energiareformot.

A CDU vezető alakja, Merkel egyik bizalmi embere kapta meg a tárcavezetői posztot, aminek keretében Németország történetének legnagyobb energiapiaci átalakítását kell majd végrehajtania. Az új miniszternek 2022-ig le kell állítania a még üzemelő kilenc atomerőművet és annyi szélerőmű telepítését kell elősegítenie, hogy a farmok együttes mérete New York City hatszorosának feleljen meg. Mindehhez olyan áramvezeték-hálózatok kiépítése társul, amelyek hossza megfelel a London-Bagdad távolságnak.

A német energiareform komoly késésben van, csökkentek a kitermelésére adott támogatások, miközben nem javult az energiahatékonyság – mondta a Bloombergnek Lutz Mez, a Berlini Szabadegyetem professzora, akinek a szakértők szerint gyorsan kell cselekednie. Berlin 10 gigawattnyi szélenergia kitermelésére készül 2020-ra, de késik a telepeknek az áramhálózattal történő összekapcsolása, így előfordulhat, hogy a teljesítménynek csak harmada áll majd rendelkezésre – vélik a piaci szakértők.

Az ország két legnagyobb energiacége, az E.ON és az RWE azzal fenyeget, hogy felfüggeszti a további beruházásokat, amennyiben a késedelmeket nem szüntetik meg, ráadásul nem hajlandóak gázmotoros erőműveket építeni a megújuló források nyújtotta hullámzó teljesítmény kiegyensúlyozására. Mint hogy Európa három év alatt a második recessziós hullámára készül, a gáz ára pedig emelkedik, a két vállalatnak egyre kevésbé éri meg a gázerőművek telepítése.

 

Németország energiapiac Merkel szélenergia altmaier
Kapcsolódó cikkek