Kétmilliárd lombikbébikre
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A most először közzétett adatok alapján három évvel ezelőtt Magyarországon összesen csaknem 7 ezer esetben végeztek valamilyen mesterséges megtermékenyítési eljárást.
Az ezret is meghaladta ezek száma a budapesti Kaáli Intézetben és a Szent János Kórházban működő Budai Meddőségi Központban. De jelentős számban kezeltek gyermekre vágyókat a pécsi női klinikán, valamint a Debreceni Egyetemen, a Tapolcán és a Győrben működő Kaáli Intézetben is.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az utóbbi három esztendően évi mintegy 1,9 milliárd forintot fordított meddőségi kezelésekre.
A beavatkozásokon átesett páciensek és partnerük többsége is 30 és 39 év közötti volt, 44 év felett már csak alig százan próbálkoztak ily módon teherbe esni. A Viszont a 30 évesnél fiatalabbak közül több mint ezer nő vett igénybe valamilyen asszisztált reprodukciós módszert. A partner életkorát is feljegyezték a központokban: köztük ötször több volt a negyvennégy év feletti, mint a gyermekre vágyó nőknél.
Az életkor nagymértékben befolyásolja az eljárás kimenetelét: a sikeres beavatkozásnak a legnagyobb az esélye a 35 év alattiak körében. Nemzetközi vizsgálatok szerint a 35 és 40 éves próbálkozók esetében 20, a 40 évesnél idősebbek körében pedig már 60 százalékkal kisebb a megszületett lombikbabák aránya.
Ami a meddőség okát illeti – bár még a felvilágosult férfiak között is tartja magát az a tévképzet, hogy kizárólag a nőknél lehet olyan probléma, amimiatt nem esnek teherbe –, az intézetek adatai megcáfolják ezt a hiedelmet. Az esetek csaknem felében ugyanis andrológiai eredetű okokat találtak az orvosok, egyharmadukban mindkét félnél akadtak problémák, míg csaknem ezer esetben nem derült fény a gyermektelenség okára.
Azt, hogy a férfiak nemzőképessége romlik, jól mutatja, hogy az asszisztált reprodukciós eljárások közül a leggyakoribb az, amelyiknél maga a megtermékenyítés nem csak mesterséges körülmények között, de külső segítséggel is történik, mivel a spermiumok önmaguktól nem lennének arra képesek. A csaknem hétezer esetből négy és fél ezernél alkalmazták ezt a módszert.
A beküldött adatokból a kezelések eredményességéről, vagyis a terhességek és a világra jött újszülöttek számáról is átfogó képet kaphatunk – elvileg. Az intézetek azonban legalább az esetek 50 százalékában hibásan kódoltak. Így csak azt tudni, hogy a GYEMSZI által elfogadott adatok alapján összesen csaknem kétezer nő kismamaként hagyta el a meddőségi centrumokat. Összességében a mesterséges megtermékenyítések 12–24 százalékából született baba. A lombikbébi-terhességek egynegyedében ikrek jöttek világra.
Öt kezelést finanszíroz a biztosító
Bár maximum 5 meddőségi kezelést finanszíroz az OEP, a csaknem 7 ezer beavatkozásból 160-ban inkább fizettek – értesüléseink szerint 200–400 ezer forintot –, de nem adták fel a reményt.A támogatott kezelések közül az in vitro fertilizáció (IVF) során gyógyszeresen stimulálják a petesejtérést, az érett petesejtet leszívják, majd „lombikban” megtermékenyítik. Az osztódást követő 2–5 nap elteltével általában 2-3 embriót juttatnak vissza az anyaméhbe. Egy másik eljárással, amikor kevés vagy nem megfelelő minőségű a rendelkezésre álló ondósejt, azt közvetlenül jutatják a petesejtbe. Az inszeminációnál a megtermékenyítés nem lombikban történik. A kezelés lényegi eleme a peteérés serkentése, illetve az in vivo megtermékenyítés valószínűségének fokozása. Ez kevésbé hatékony beavatkozás, mint az IVF.
Haiman Éva Öt kezelést finanszíroz a biztosító Bár maximum 5 meddőségi kezelést finanszíroz az OEP, a csaknem 7 ezer beavatkozásból 160-ban inkább fizettek – értesüléseink szerint 200–400 ezer forintot –, de nem adták fel a reményt.
A támogatott kezelések közül az in vitro fertilizáció (IVF) során gyógyszeresen stimulálják a petesejtérést, az érett petesejtet leszívják, majd „lombikban” megtermékenyítik. Az osztódást követő 2–5 nap elteltével általában 2-3 embriót juttatnak vissza az anyaméhbe. Egy másik eljárással, amikor kevés vagy nem megfelelő minőségű a rendelkezésre álló ondósejt, azt közvetlenül jutatják a petesejtbe. Az inszeminációnál a megtermékenyítés nem lombikban történik. A kezelés lényegi eleme a peteérés serkentése, illetve az in vivo megtermékenyítés valószínűségének fokozása. Ez kevésbé hatékony beavatkozás, mint az IVF.-->


