A BP része annak a konzorciumnak, amely az azeri Socar állami kőolajipari vállalattal, és a norvég Statoil céggel együtt végzi a kitermelést az azerbajdzsáni Shah Deniz mezőkön, amelyek együttesen világszerte a második legnagyobb földgázkészlettel rendelkeznek.
A BP marketing igazgatójának pénteki nyilatkozata szerint az azeri konzorcium azt tervezi, hogy az eredeti Nabucco rövidített változata, a nemrégiben bemutatott Nabucco West és a dél-kelet-európai vezeték, a South East Europe Pipeline lesz a befutó. A konzorcium az első negyedév végére ígérte a végleges döntést arról, hogy melyik vezetéknek adják a földgázt, de ez egyelőre még nem született meg. Az azerbajdzsáni Sah-Deníz II földgázkitermelési projekt keretében legkorábban 2017-ben indulhat meg az energiahordozó szállítása Európába.
Az azeri földgáz Európába szállításáért három konszern, a Nabucco, az ITGI projekt (Italy-Turkey-Greece-Interconnector) és a Trans Adriatic Pipeline (TAP) állt versenyben, kiegészülve a Trans-Anatolian (TANAP) gázvezeték projekttel, amelyet a múlt decemberben hívtak életre.
Tévedés viszont azt gondolni, hogy a Nabucco-projekt gyengüléséből egyenesen következne a Déli Áramlat erősödése – véli Jenei András, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője. Ugyanis az „operavezeték” immáron egy évtizede egy centimétert sem halad előre, ellenben kimerítette Brüsszel importdiverzifikációs akkumulátorait, ezzel nagymértékben gyengítve olyan alternatív útvonalakra jutó uniós igényt, mint a cseppfolyós gázt (LNG) átalakító állomások megépítése, vagy az észak–déli gázkorridor. Ezek a projektek ugyanúgy a gázimport átirányítását szolgálják, ráadásul olcsóbbak, és könnyebben kivitelezhetőek is, akár bilaterális megállapodások útján, vízfejet képező hatalmas nemzetközi konzorciumok nélkül.
Emellett a költségoldalon is gondok adódtak, nem véletlenül lett favorit a BP alternatív vezetéktervezete, mely kisebb kapacitással ugyan, de ugyanúgy azeri gázt juttatna Európába, a meglévő török transzmissziós hálózatra építve. A Déli Áramlatnak pedig sokkal inkább az egyre romló orosz–ukrán viszony adhat lökést, mivel a Janukovics-érával várt egymás nyakába borulás ellenkezője valósult meg. Forrás oldalról viszont ez a vezeték is komoly bajokkal küzd, és bizony szintén túlnyomórészt a Kaszpi-tengeri térségre kellene támaszkodnia, hacsak nem a Jamal és Nadim-Pur-Taz térségből szeretnék feltölteni azt, mely a vezeték testvérének, az Északi Áramlatnak jelentene családon belüli konkurenciát.
