BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Terjeszkedni szeretne a Coop

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Vidéken már erős, a fővárosi jelenlétét pedig a közeljövőben szeretné erősíteni a Coop üzletlánc. Az egyik legdinamikusabban fejlődő egysége a tamási székhelyű Kop-Ka Zrt., melynek élén Jakab Ede áll.

Ma is lehet haladni, ha valaki nem kapzsi. Ez a jól csengő mondat Jakab Ede szlogenje. A tamási székhelyű Kop-Ka Zrt. elnök-vezérigazgatója négy évtizedes kereskedői, kereskedelmi tapasztalat birtokában úgy látja, hogy a multiinvázió ugyan alaposan helyben hagyta a hazai vállalkozásokat – elsősorban a kiskereskedőket –, de tanulságokkal is szolgált. Egyrészt rádöbbentek arra, hogy ha nincsenek versenytársak, akkor elkényelmesedik az ember. Másrészt megértették, hogy a nyereséget fejlesztésekre kell fordítani, nem prémiumként zsebre tenni. Árubőség, friss portéka, logisztika, raktárkapacitás-növelés, elektronikus ügyintézés, megrendelés és könyvelés. Ez az, ami előre visz.

A Kop-Ka Zrt. összesen 27 Tolna megyei településen működtet 32 Coop üzletet, 180 dolgozót foglalkoztatva. A létszámot a válságos időben is sikerült megtartani, sőt januártól öt százalékos béremelést tudtak végrehajtani, a jogszabályi előírásoknak megfelelően. A közelmúltban beadtak egy 4,5 milliós munkahelymegtartó pályázatot. Vélhetően leépítés ebben az évben sem lesz.

A társaság élére öt éve került Jakab Ede. Ez idő alatt közel 180 millió forint értékben hajtottak végre fejlesztéseket, részint pályázati támogatással, részint önerőből. Korszerűsítették a hűtéstechnikát, a világítást, a klímaberendezéseket és az informatikai rendszert. Ma már papíralapú illetve telefonos megrendelések nincsenek, csak internetesek.

A Coop hálózat az egész országban megmozdult. Nem most, már húsz évvel ezelőtt felismerték az összefogás fontosságát. Belátták, hogy ha nem lépnek, akkor egészen egyszerűen nem lesznek a piac szereplői. Közös beszerzési és értékesítési társulást hoztak létre, és a logisztikát úgy alakították ki, hogy a központi, kecskeméti raktárbázisról üzemanyag-takarékos módon tudják ellátni az üzleteket. Mintegy 1500 kereskedelmi egységet működtetnek országszerte. A közeljövőben bővíteni szeretnék a hálózatot száz bolttal, főként a fővárosi jelenlétet erősítve, mert Budapesten egyelőre kevés a Coop üzlet.

Megkezdték az egységes arculat kialakítását. Az első Coop mintabolt éppen Tamásiban nyílt. A vevőcentrikusság is alapvető fontosságú. Arra törekszenek, hogy ne csak egy mogorva pénztárosnővel találkozzon a vásárló, hanem kedves kiszolgálókkal a pultok mögött és a polcok között.

A dolgozói kollektíva szakképzett, összeszokott. A közelmúltban 45-en csapatépítő tréningen vettek részt. Informatikai továbbképzést is tartottak, mert egy oktatási pályázaton 12 millió forintot nyertek. Az utánpótlás nevelésében, a tanulóképzésben is részt vesz a vállalkozás. A fiatalok többsége az elméleti oktatást a tamási Vályi Péter-középiskolában kapja, a kereskedelmi gyakorlatot pedig a Kop-Ka Zrt. valamelyik üzletében sajátítja el. Két tanulójuk is kiválóan szerepelt a legutóbbi országos szakmai versenyen. Apali Szabó Tünde az első, Tóthi Bettina pedig a negyedik helyet szerezte meg az élelmiszer-eladók között.

Ma már nemcsak árverseny, hanem a költségek versenye is folyik a kereskedelemben. Észszerűsítés, lefaragás, a tartalékok feltárása. Ezt a célt szolgálja a szelektív hulladékgyűjtés megszervezése és a zöld iroda programban való részvétel is.

Több egykori Áfész vezetőség megriadt a tennivalóktól, az átalakítástól, a konkurenciától. Lehúzták a rolót, s úgy gondolták, hogy egyszerűbb lesz az üres üzletek bérbeadásából megélni. Ám a Kop-Ka Zrt. elnöke és fiatal, agilis kollégái úgy gondolják, hogy aki a kereskedelmi pályát választotta, az maradjon is kereskedő. Főleg most, amikor néhány, számukra kedvező kormányzati intézkedésnek köszönhetően úgy érzik, hogy lassacskán eltűnik a multik versenyelőnye.

Stabilitás, likviditás, óvatos fejlesztések

A tapasztalt, 59 éves cégvezető, Jakab Ede a stabilitás, a likviditás és az óvatos fejlesztések híve. Közgazdasági technikumot végzett, majd felsőfokú képesítést szerzett. Jelenlegi munkahelyéhez, a tamási Kop-Ka Zrt.-hez (melynek jogelődje a Kop-Ka Áfész volt) 1977-ben került. Több beosztásban dolgozott mielőtt 2007-ben elnökké választották. Felesége nyugdíjas pedagógus. Két gyermekük és két unokájuk van.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.