BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európában egyre több a fizetésképtelen társaság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Európa-szerte egyre több cég válik fizetésképtelenné – állapítja meg jelentésében a Bisnode csoport. Keleti József országigazgató szerint ezért már nemcsak a hazai cégekkel való üzletkötéskor érdemes körültekintőnek lenni, hanem külföldi export vagy import esetén is szükséges az adott vállalkozásnak alaposan utánanézni.

Európa egyik vezető digitális üzleti információszolgáltatója 12 ország (Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Csehország, Lengyelország, Ausztria, Németország, Svájc, Finnország, Svédország, Norvégia, Dánia) cégalapításait és cégbedőléseit vizsgálta elemzésében. Mint kiderült, az első negyedévben Európában több mint 20 ezer cég vált fizetésképtelenné, ebből a magyar cégek 5700-zal képviseltetik magukat, ami több mint az összes fizetésképtelenség 25 százaléka. Ez nagyon magas arány, azonban az összehasonlításban azt is figyelembe kell venni, hogy az egyes országokban különböző a jogi szabályozás, máshogy működik a csődtörvény – hívja fel a figyelmet a társaság.

A gazdaság helyzetét leginkább az mutatja meg, hogy változott a fizetésképtelenségi eljárások aránya az elmúlt évben – állítja a Bisnode. Magyarországon az eddig is igen magas szám folyamatosan nőtt, és idén az első negyedévben egyharmaddal több cég került csőd vagy felszámolás alá, mint tavaly ilyenkor. Lengyelországban is erősödött a tendencia, Finnországban pedig közel megduplázódott a fizetésképtelenség miatti megszűnések száma.

Az egyes régiókat vizsgálva kiderül, hogy egyértelműen a mi régiónkat sújtják leginkább a cégbedőlések, itt 24,9 százalékkal nőtt a számuk. Az iparágak szerint készített statisztika pedig azt mutatja, hogy Európában az építőipar, illetve a bank- és biztosítási piac a legveszélyeztetettebb, közel 9-10 százalékos fizetésképtelenségi növekedéssel egy év alatt.

Mindezzel párhuzamosan a legtöbb országban csökkent a cégalapítási kedv; a kelet-közép-európai régióban igen erősen (a legnagyobb mértékben Lengyelországban és Magyarországon, elsősorban a bizonytalan gazdasági helyzet, illetve az egyszerűsített cégbejegyzési eljárás megszűnése miatt), a DACH régióban csak mérsékeltebben. Itt Ausztria helyzete a legrosszabb, 9 százalékos mínusszal. Az északi országoknál növekedés figyelhető meg, egyedül Svédország mutatott némi visszaesést. Az első negyedévben egyébként összesen közel 147 ezer céget alapítottak a vizsgált országokban, ebből több mint 11 ezret (7 százaléka az összes cégalapításoknak) Magyarországon. n VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.