BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Feledékeny somogyi adózók: nem írták alá a bevallásokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az szja-bevallások több mint 90 százaléka beérkezett a dél-dunántúli régióban – ezúttal az aláírás hiánya volt az egyik slágerhiba.

Somogyban 68246 papíralapú bevallást rögzítettek, elektronikus úton 21827-et küldtek az adózók – közölték érdeklődésünkre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A dél-dunántúli régióban egyébként 350 ezer bevallást vártak, s eddig 328 ezer darabot vettek át. Ennek 44 százalékát Baranyában adták fel, harmadát Somogyban, míg 26 százalékuk Tolnából érkezett.

Az elmúlt évhez kapcsolódó bevallási időszakban az adónyilatkozattal bővült a személyijövedelemadó-bevallási kötelezettség teljesítésének köre. Néhány dolog nem változott: sokan ezúttal is az utolsó napokban rohamozták meg a NAV regionális ügyfélszolgálatait. A határidő előtti héten több mint 25 ezren keresték fel a somogyi, a tolnai és a baranyai irodákat. Persze ezúttal is adódtak gondok: sokan nem olvasták el a kitöltési útmutatót. Gyakori hibának számított, hogy az adózók nem írták alá a bevallást, illetve tévesen határozták meg a családi kedvezmény összegét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.