BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem adózott az Audi és a Suzuki

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Tavaly a három nagy autóipari vállalatunk közül csak az fizetett adót, amelynek csökkent az árbevétele és nettó eredménye: az Opel. A nem adózó Audi és Suzuki növelni tudta árbevételét és adózott eredményét.

Háromszáz forintos kurzuson számolva az Audi Hungaria (AH) eddig több mint 1307 milliárd forintnak megfelelő értékű eredménytartalékot gyűjtött össze. A cég mérlagadatai szerint az eredménytartalék az év végén 4,357 milliárd euróra rúgott, mégpedig annak révén – tájékoztatott a vállalat –, hogy 2011 végéig az elért eredményt a vezetés döntésének értelmében tartalékba helyezték. Így történt ez az osztalékot nem fizető cég tavalyi 759,18 millió eurós adózott eredményével is.

Az Audi Hungaria az idevonatkozó törvények, az elmúlt jó két évtized különféle kormányaival kötött megállapodások alapján 2011. december 31-ig mentesült a társasági adó fizetése alól. Az AH ugyanis folyamatosan emelte beruházási keretét, és vállalta, hogy növeli alkalmazottai számát. Így az autógyártó győri beruházásainak összértéke meghaladta a négymilliárd eurót az előtt is, hogy belefogott a folyamatban lévő 900 millió eurós autógyár-építésbe.

Jövőre már 125 ezer négyajtós A3-as limuzin gépkocsi hagyhatja el az Audi új győri járműgyárát, ahol a nyár folyamán már megindul az első modell próbagyártása. A modellnek eddig csak ferdehátú karosszériás változata készült. A húsz éve egy kisebb kapacitású motorgyárral indított társaság ma a legkorszerűbb gyártástechnológiával ellátott, a teljes gyártási folyamatot lefedő járműgyárat épít Győrben.

A folyamatban lévő több mint 900 millió eurós beruházás részeként a járműgyár mellett járműfejlesztő központot is kialakítanak. A 2 milliárd forintos költségvetésből járműszimulációs berendezéseket vásárolnak, illetve különleges tesztlaborok létesülnek, ahol a mérnökök üzemi körülmények közötti hajtáslánc- és járművizsgálatokkal és az Audi-modellek tartóstesztjével foglalkoznak majd.

Május végén adták át a szervezeti egységként két éve elindított kísérleti motorgyártó központ szintén új épületegyüttesét. A hárommilliárd forintba került, 8 ezer négyzetméteres komplexumban az anyacég fejlesztési részlegének megbízásából olyan erőforrások készülnek, amelyek sorozatgyártása később Győrben történik. A vállalat az Audi- mellett a Volkswagen-konszern többi márkája számára is szállít motort, 16 új motortípus sorozatgyártását kezdte meg az elmúlt évben. A 2010-es évet még 6100 fővel zárt AH már több mint nyolcezer embernek ad munkát, hiszen csupán idén több mint 600 új munkahely létesült a vállalatnál. Az új járműgyár már 900 munkatársat foglalkoztat, és a gyárbővítéssel 2013-ig összesen 2100 új munkahely jön létre az Audi Hungariánál.

Ugyancsak az eredménytartalék növelésére játszik a Magyar Suzuki Zrt. is. A társaság május 30-án tartott éves rendes közgyűlésén az a döntés született, hogy a 31,235 millió eurós adózott eredményből nem fizet osztalékot, tekintettel arra, hogy a 2012. évben is folytatódó beruházások miatt a társaság a cash flow helyzetét javítani, illetve az eredménytartalékot növelni szeretné.

Ami az adófizetést illeti, a Magyar Suzuki a társasági adóról és az osztalékadóról szóló és máig hatályos 1996. évi LXXXI. törvény alapján 100 százalékos adókedvezmény igénybevételére utoljára a 2010. adóévre vonatkozóan volt jogosult. A mérleghez leadott kiegészítő mellékletében ugyanakkor azt olvashatjuk, hogy „a társaság az új modell bevezetéséhez kapcsolódó előszéria-gyártás fejlesztési költségeit a társasági- és iparűzésiadó-alap megállapításánál figyelembe vette”. Az adóalapot módosító tételek alapján a társasági adótörvény szerinti adóalap nagy mértékben negatívba fordult: a tavaly előtti –590,4 millió forinttal szemben a 2011. évben –2,760 milliárd forintra süllyedt.

A vállalat az elmúlt évben jelentős összegű épület, gép és berendezés leszállítására szóló beruházási szerződéseket kötött, amelyek teljesítése 2012-re is áthúzódik. A társaság ebből fakadó jövőbeni kötelezettsége várhatóan eléri a 80 millió eurót. Sajnos mindezzel kapcsolatosan a vállalattól nem kaptunk kiegészítő tájékoztatást. A Magyar Suzuki a 2010 végi 3348-cal szemben az elmúlt év végén már csak 2983 embernek adott munkát.

Az Opel Szentgotthárd Kft. az elmúlt évben mintegy 100 millió eurót fordított új motorgyára tavaly januárban kezdődött építésére, ahol ugyan egy hónapja sikeresen lezajlott a tervezett háromféle motor közül az első próbagyártása, de az összesen 500 millió eurót meghaladó beruházássorozat 2014 végén zárul le teljesen. A mérleg kiegészítő melléklete azt írja, hogy a beruházással kapcsolatban a társaság beruházási adókedvezmény igénybevételére jogosult. Az erre vonatkozó kérdésünkre azonban a kft. sommásan csak azt a választ küldte, hogy „az adókedvezményt a jogszabály adta lehetőségeken belül használja ki a társaság”.

A 800 fős Opel Szentgotthárd Kft. a jelentős beruházás révén négy év alatt nyolcszáz új munkahelyet teremt, így 2015-ben már 1400 embernek ad munkát. A cégnél a tavalyi 222 ezernél mintegy 40 százalékkal több motor készül idén: a végleges darabszám a megrendelések beérkezésétől függ, de az már biztosnak látszik, hogy 300 és 320 ezer között lesz. Ennek közel kétharmadát az Egyesült Államokba és a mexikói General Motors-gyárak számára készítik, de tízezres nagyságrendben szállítanak Kínába és Dél-Koreába is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.