Sárospatak is vitázik az E-Starral
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA sárospataki önkormányzat is vitatja az E-Star Alternatív Nyrt.-vel szembeni tartozásának mértékét – közölte a zempléni város polgármestere. Az önkormányzat 2007-ben kötött szerződést a cég jogelődjével, az RFV Nyrt.-vel a közétkeztetés, az intézményi hőszolgáltatás, a távhőszolgáltatás és a közvilágítás működtetésére. A közlés szerint a társaság azzal kecsegtette a várost, hogy az általa végrehajtandó 500 millió forintos, energiahatékonyságot eredményező beruházás eredményeként a munkálatok költsége rövid időn belül megtérül, és a működtetés az önkormányzatnak is megtakarítást hoz. A szolgáltatások azonban jóval drágábbak lettek, mint azelőtt. Az E-Star a héten nyilatkozott arról, hogy több önkormányzattal is vitája van, mert nem teljesítik a megállapodásokat, Hódmezővásárhellyel pedig fel is mondta a hőszolgáltatási szerződését.


