BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tb-rendszer: még mindig sok a potyautas

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Több százezerszer gyulladt fel „az ellátásra jogosulatlan” jelzést mutató piros lámpa a kórházakban, rendelőkben, patikákban azóta, hogy 2007-ben megkezdték a taj számok ellenőrzését – tudta meg a Világgazdaság. Ezt a jelzést akkor adja az ellenőrző rendszer, ha az adott tb-szám mögött rendezetlen a járulékfizetés. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy a beteg ne kapná meg az orvosi ellátást vagy a támogatott orvosságot, de azt igen, hogy erről az egészségbiztosítónak értesítenie kell az adóhatóságot, amelynek azután fel kell szólítania az érintettet vagy a munkáltatóját arra, hogy rendezze az elmaradt befizetéseket.

Azt megbecsülni sem lehet, vajon a tb-ellátásokat fizetés nélkül igénybe vevők hány milliárd forinttal károsítják meg a közös kasszát. Ezt még az Állami Számvevőszék szakemberei sem tudták megválaszolni, pedig most közzétett jelentésükben tüzetesen megvizsgálták, alkalmasak-e az államháztartás két hatalmas alrendszerének – az 1750 milliárd forintból gazdálkodó egészségbiztosítási, illetve a 2750 milliárdos nyugdíjbiztosítási alapnak – a nyilvántartásai annak megállapítására, kik jogosultak azok ellátásaira.

Vizsgálódásuk alapvetően pozitív tapasztalattal zárult. Kiderült, hogy az egészségbiztosító fokozott ellenőrzései nyomán 2006-hoz képest 2010-re harmadára, 1,3 millióról 442 ezerre csökkent azok száma, akik taj számmal igen, de jogviszonnyal nem rendelkeztek. Az adóhatóság bírságai is eredményesek voltak: 2007-ről 2008-ra csaknem megduplázódott, 143 ezerről 269 ezerre nőtt az egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetők száma.

Jelenleg Magyarországon mindössze 3,893 millióan fizetnek egészségbiztosítási járulékot (őket hívják biztosítottaknak), azonban az egészségügyi ellátásra jogosultak száma meghaladja a 9,6 milliót.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.