BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A webről is építkezhetünk

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Huszonkét esztendeje működik a poroszlói székhelyű Kovács Tüzép, amely napjainkra Heves megye egyik meghatározó vállalkozásává nőtte ki magát.

Az építőipar hazánkban válságban van, Heves megyében pedig különösen visszaesett az építőipari termelés. Mindezek ellenére a poroszlói székhelyű családi vállalkozás, a Kovács Tüzép egyre inkább fejlődik. Két évvel ezelőtti árbevételét a tavalyi évben ötödével teljesítette túl, így immár meghaladta a másfél milliárd forintot. Időarányosan idén is növekedést produkáltak.

– Az elmúlt esztendőkben nemcsak Heves megyére, hanem az országos piacra, terjeszkedésre is koncentráltunk, ennek is köszönhető, hogy talpon tudtunk maradni, s minden évben nyereségesen működünk. Heves megyében Poroszlón, Tiszanánán és Hevesen, illetve Egerben két telephellyel rendelkezünk, Jász-Nagykun-Szolnokban Abádszalókon van üzletünk, illetve Budapesten a Lurdy-házban tartunk fenn üzletet. Országos a viszonteladói hálózatunk, s Szlovákiában is legalább félszáz partnerünk van. Nem csupán kisebb kereskedők a megrendelőink, hanem multinacionális hálózat is van közöttük. Külföldi beszerzéseinket önállóan szervezzük, a hazaiakat pedig az Újház Centrum tagjaként magyar gyártóktól. Családi vállalkozásként, a szüleimmel és testvéremmel közösen irányítjuk a céget, a feladatok mindenki számára pontosan meghatározottak és a célokat is közösen, egyetértésben határozzuk meg, felelős tulajdonosként – mutatja be a vállalkozást Kovács Roland kereskedelmi vezető.

A bevétel legnagyobb részét a nagykereskedelem, illetve a kiskerüzletek hozzák, de unikumként a nemrég létrehozott webshop is egyre inkább hozzájárul a cég fennmaradásához.

– Éppen két évvel ezelőtt indítottuk el fürdőszoba- és építőanyag-webáruházunkat, amelynek megalkotásában sok segítséget nyújtott IT-tanácsadónk, Oláh Zoltán kollégám. Az egyedi arculatú Otthon Depóval országossá kívántuk tenni lefedettségünket, s ezt sikerült is elérnünk, hiszen az ország minden területéről érkeznek megrendelések, a nagyon kedvező szállítási tarifáink az egész ország területére egységesek. Az áruház integrált része vállalatirányítási rendszerünknek, így minden adat, az árak, a készlet is naprakész. Éppen ezért értékesítést támogató rendszerként is használjuk, nem csak webáruházként. Szinte a teljes árukínálatunk elérhető benne, most éppen építőanyag-kínálatunkat szeretnénk bővíteni például tetőtéri ablakkal, hőszigetelőrendszerrel. Eddig kedvezőek a tapasztalataink, sokan vannak, akik a fővárosi bemutatótermünkben rendelték meg a termékeket, amelyet a webáruházunkban választottak ki. Kicsit másképpen működik, mint egy könyv- vagy DVD-áruház, ezért mintát is szoktunk küldeni például csempékből – tette hozzá Kovács Roland.

Úgy érzi, webáruházuk elsősorban azért is lehet sikeres, mert nem csupán virtuális boltjuk létezik. A vásárlók nagyobb bizalommal vannak az élő, elérhető cég irányában, amelyet a több száz milliós készlet is szavatol. A Tóth Zsuzsanna vezette vevőszolgálatuk négy tagja telefonon, e-mailben, illetve chaten is elérhető. Valamennyien hozzáértő szakemberek, akik tanácsokat is adnak, s rendszeresen részt vesznek képzéseken. A szolgáltatás minőségére a cég vezetésének több évtizedes tapasztalata, nem különben pedig lelkiismeretes munkája is garancia.

Új telephellyel bővültek a közelmúltban

A cég két héttel ezelőtt megvásárolta az egri, Nagyváradi úti lakáskerámia-üzletével szemben lévő csarnokot – mondta el a friss hírt Kovács Roland. Az ezer négyzetméteres új raktárnak köszönhetően több mint ötszáz raklappal bővült fedett raktárkapacitásuk. Ennek eredményeképp nem csupán árumennyiségük növekszik, de a választékszélesedésre is hatással lesz a beruházás, vagyis mind a termékminőségben, mind pedig az árban megjelenik a teljes spektrum.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.