Az elégedett vendéghez mindegyik bankkal szerződni kell
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság A KISOSZ-tagok közül keveseknek okoz problémát, hogy a bankok nem szívesen helyeznek ki szezonális vendéglátó egységekbe SZÉP-kártya elfogadására szolgáló terminált. Arról hallani, hogy több vendéglátós is sérelmezi: nem tudott a nyárra elfogadóhellyé válni, mert a bankok a kevés rendelkezésre álló készülék miatt nem hajlandók kihelyezni mobil terminált a néhány hónapon át nyitva tartó helyekre.
– Tagjaink közül aki akarta, azoknak a zöme már túl van a terminál beszerzésén, ebben segítséget is nyújtottunk nekik – mondta lapunknak Kertész Rezső, a KISOSZ Somogy megyei társelnöke. – Problémák a tapasztalatok szerint inkább abból adódtak az elmúlt hetekben, hogy néhány vendéglátós nem kötött szerződést mindegyik bankkal. Három bank bocsátott ki SZÉP-kártyát, s bár egy elfogadó terminál üzembe helyezése elegendő, de mind a három kibocsátóval szerződést kell kötni, mert különben az a kellemetlen szituáció fordulhat elő, hogy a betérő vendégnek ugyan van SZÉP-kártyája, azzal is fizetne, de mégsem tud, mert a hely nem állapodott meg a „kuncsaft bankjával”. Az ilyen esetek elkerülésére felhívtuk tagjaink figyelmét, s azt is nyomatékosítottuk, hogy aki ezt elmulasztotta, minél sürgősebben indítsa el a folyamatot, mert időbe telik, mire aláírt szerződés lesz a kezdeményezésből, és ha szezonális üzletről van szó, akkor minden hét számít. Márpedig nagyon sok, a Balaton partjára érkező belföldi turista szeretne SZÉP-kártyával fizetni.
Kertész Rezső arról is beszélt: tagjaikat szerződésmintával is segítik, azok, akik nem tagok az érdekvédelmi szervezetben, kénytelen maguk intézkedni. Emlékezetes, hogy éppen a KISOSZ javaslatára bővült ki a SZÉP-kártya úgynevezett vendéglátós zsebbel, ha úgy tetszik, alszámlával.


