BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Heves megyében kevés állami földet vehettek bérbe a gazdálkodók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Gyöngyösön tartott agrárfórumot Sós Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő, valamint Gőgös Zoltán, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke. A Heves megyei gazdák kritikus évre számítanak. – Számos mezőgazdasági vállalkozó eljött, s elmondta, nagyon nehéz lesz számukra ez az esztendő. A megyében súlyos károkat okozott az aszály, a termésátlagok alacsonyabbak az országosnál. Az állattenyésztésben még rosszabb a helyzet, hiszen Heves állatállománya elmarad még a környező megyékétől is. Kiemelendő viszont, hogy a megyei agrárkamara, illetve a szakigazgatási hivatal együttműködő, a betakarítást is megkönnyítették azzal, hogy megegyeztek a közútkezelővel az aratást megnehezítő táblák letakarásában – foglalta össze az elhangzottakat Sós Tamás.

A földpályázatokban nem voltak olyan nézeteltérések, mint az ország más vidékein, igaz, itt kevesebb állami tulajdonú termőföldet adtak bérletbe. A Bükki Nemzeti Park vitás területei is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében találhatóak. – Egyedül Gyöngyösön fordult elő, hogy hét-nyolc pályázat esetében is nemleges döntés született, s nem tudni, miért, nem ítélték oda senkinek a földdarabokat. Két gazdát említettek még, akik több település határában is földhöz jutottak, igaz, nem sokhoz, negyven, illetve 105 hektárhoz, ők korábban állattenyésztéssel sem foglalkoztak. A vesztesek azonban ezt nem sérelmezték – számolt be az országosnál kedvezőbb tapasztalatairól Gőgös Zoltán.

Ami Heves megyében még meglehetősen komoly problémát jelent, az az osztatlan közös tulajdonú területek részarány-kiadása. Ez húsz esztendeje megoldatlan gond. Ostoros és Novaj környékén például akad, ahol tíz éve húzódik a bírósági procedúra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.