Kevés a cég, több a gond
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság A munkavégzés jellege szerint megyei székhellyel regisztrált, 26 100 egyéni vállalkozás 32 százaléka volt főállású, a munka mellett vállalkozók aránya 42, míg a nyugdíj mellett tevékenykedőké 26 százalékot tett ki, áll a megyei statisztikai hivatal legfrissebb jelentésében. A társas vállalkozások száma 8000 volt, ennek 60 százaléka kft., 34 százaléka bt., de egyre népszerűbb a szövetkezeti forma is. A megyében március végéig 836 társas vállalkozás állt felszámolás vagy végelszámolás alatt. A tavaly március végihez viszonyítva a növekedés 28,4 százalékos. Ez elsősorban a munkavégzés jellegének változásával, illetve az ebből eredő járulékfizetési kötelezettség növekedésével függ össze, tájékoztatott Mózsik Szilvia, a NAV megyei igazgatóságának sajtószóvivője. Azok egy része, akik tavaly nyugdíjas (kiegészítő tevékenységet folytató) egyéni vállalkozónak minősültek, majd a nyugdíjtörvény változásával átkerültek a „főfoglalkozású” egyéni vállalkozók közé, megszüntette vagy szünetelteti a tevékenységét.
A szekszárdi Farkas Vendel egyéni vállalkozását január végén szüntette meg. A megnövekedett minimálbér után kellett a járulékokat befizetnie, ami havonta közel ötvenezer forintot jelentett. A bevétele visszaesett, takarmányforgalmazással, értékesítéssel foglalkozott. Hasonlóképpen döntött több ismerőse is, van közöttük órajavító, cipész és fodrász is. Van, aki nyugdíjba ment, és emellett dolgozik; de van, aki végleg bezárt. Hogy mi lesz azután? Egy darabig munkanélküli járadékos, közben megpróbálnak alkalmi munkát vállalni, de legalább a veszteségüket nem növelik, mondta Farkas Vendel.
Felmerül a kérdés, ha sokan így gondolkodnak, akkor miből lesz teljesítmény, beruházás a megyében? A statisztikai hivatal adatai szerint a megyében 8,6 milliárd forintot fordítottak beruházásokra, mintegy 1,6 milliárd forinttal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A megyében jelentősebb beruházónak számító gazdasági ágakat tekintve az energiaipar csaknem a felére esett vissza, míg a feldolgozóipari beruházások a tavalyinak a kétszeresére emelkedtek, és nagymértékben (21 százalékkal) bővült a mezőgazdaság is. Így, bár az ágazati összetételt tekintve továbbra is az energiaipar volt a legnagyobb beruházó, a teljesítménye 50-ről 31 százalékra mérséklődött, míg a másik két ág részaránya jelentősen emelkedett.
Harminckét álláskereső jutott egy üres helyre
Nőtt a munkanélküliség Tolna megyében. Az év első 3 hónapjában mintegy 89 700 gazdaságilag aktív személy volt jelen a munkaerőpiacon. Közülük a foglalkoztatottak száma egy év alatt 7 százalékkal mérséklődött, a munkanélkülieké pedig egyötödével emelkedett. A megyei székhelyű, legalább 5 fős vállalkozásoknál, költségvetési intézményeknél az év első három hónapjában 43 400 fő állt alkalmazásban, közel 800 fővel kevesebb, mint egy évvel korábban volt. A versenyszféra közel 27 400 fős létszáma 3,9 százalékkal kevesebb volt a múlt évinél.A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint március végén 14 748 álláskeresőt tartottak nyilván a megyében. Az álláskeresők 21 százaléka már több mint egy éve szerepelt a nyilvántartásban. A pályakezdők száma is emelkedett (16,2 százalékkal). Egy üres álláshelyre Tolna megyében 32 álláskereső jutott, másfélszer több, mint egy évvel korábban.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint március végén 14 748 álláskeresőt tartottak nyilván a megyében. Az álláskeresők 21 százaléka már több mint egy éve szerepelt a nyilvántartásban. A pályakezdők száma is emelkedett (16,2 százalékkal). Egy üres álláshelyre Tolna megyében 32 álláskereső jutott, másfélszer több, mint egy évvel korábban.-->


