Sportos arculattal érkezik az új Mondeo
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz Egyesült Államokban Fusion néven kerül forgalomba a vadonatúj Ford Mondeo, mely Európában 2013-tól lesz kapható. A Mondeo friss nemzedéke alaposan átalakult, főleg a méretes, hatszögletű hűtőrács feltűnő, illetve az, hogy a kék ovális emblémát már nem a maszkon találjuk.
A korábbinál letisztultabb formavilág mellett említésre méltó a vezetéssegítő rendszerek arzenálja: aktív sávtartó, fáradtság- és holttérfigyelő, továbbá távolságtartós tempomat is szerepel majd az opciós listán.
A beltér, mely tágasabb, és minőségibb anyagokat vonultat fel, szintén „a kevesebb néha több” elgondolás jegyében született. A modellhez kizárólag négyhengeres motorok lesznek elérhetők: van 2,5-ös és 2,0 literes benzines (utóbbi turbós), de természetesen dízellel is kérhetjük majd a Mondeót. Amerikában hibrid és annak konnektorból tölthető, Energi változata is lesz.
A harmadik generációs Ford Mondeo minden eddiginél gazdagabb felszereltséggel búcsúzik. Európában elsőként a Titanium Luxury névre hallgató kivitel kap bőrözött műszerfalat, s az üléseket is Windsor bőrkárpit borítja. A fényűző Mondeo csak a 2,0 literes dízelmotorral választható. n


