Cégvilág

Új, tételes adó - "turpisság" a társaságiadó-kötelezettség kapcsán

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tegnap beterjesztette az Országgyűlésnek az úgynevezett kisadózó vállalkozások tételes adójáról szóló törvényjavaslatot. Az RSM DTM a jogszabály egyik érdekes kitételére hívja fel a figyelmet.

A törvényjavaslat módosító rendelkezései szerint a társasági alanyai számára nem minősül vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak az a kiadás, amely a kisadózó vállalkozások tételes adójának alanyai által nyújtott termékértékesítéshez, szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódik.

Praktikusan ez az jelenti, hogy ezen adóalanyokkal a társasági adó alanyainak nem lesz érdemes szerződni, vagy az árakat, díjakat legalább 10 százalékkal alacsonyabban érdemes meghatározni, kialkudni, mint társasági adót fizető konkurenseik esetében – írja az RSM DTM.

Honnan lehet tudni, hogy a számlát kiállító alanya-e ennek az új adónemnek? A kisadózó a számlán köteles lesz feltüntetni ennek tényét, de a késő bánat elkerülése céljából már valószínűleg az ügylet megkötése, realizálása előtt érdemes lesz ezt tisztázni. Megfordítva az is elmondható, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adójának választása során arra is figyelemmel kell lenni, hogy az eddigi vevőkör a cég tapasztalatai alapján inkább a magánszemélyek vagy a társaságiadó-alanyok körét öleli-e fel. Utóbbi esetben komoly megfontolást igényel a tételes adó választása.

 

adóalany tételes adó RSM DTM társasági adó kisadó
Kapcsolódó cikkek