A dióültetvények is megszenvedték a fagykárt, aszályt
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságFeleannyi lesz a termés Közép-Európa legnagyobb egybefüggő diósában, tudtuk meg Dankó Józseftől, a lengyeltóti Juglans Hungária Kft. ügyvezetőjétől. A diótermesztéshez a víz a legfontosabb, abból pedig az idei nyáron hiány volt. – Már az összes tartalékot kiszedik a földből a diófák, hiányzik úgy négy-ötszáz milliliter csapadék, amivel átvészelik ezt az évet.
Nagyon várjuk az esőt – folytatta Dankó József, mivel a szürethez, a dióburok repedéséhez is csapadék kell. A vízhiány a dió méretét is befolyásolja. A mennyiséget a fagykár is befolyásolta. Bár Dankó József elmondása szerint még tavasszal úgy látszott, hogy a tóti dió nem szenvedett fagykárt, folyamatosan mutatkoznak a jelek.
A szeptember közepén tartandó diófesztivál szakmai napján terítékre is kerülnek a termelőket érintő problémák.


