BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyarországi telephelyet nem érinti a Sharp-leépítés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Közel 11 ezer alkalmazottjától válik meg Japán egyik legnagyobb szórakoztatóelektronikai eszközöket gyártó cége, a Sharp. Ha a cég a már pénzintézeteknek is vázolt terveket tartani tudja, akkor 2014 márciusáig a teljes munkaerő-állomány közel ötödétől válhat meg oly módon, hogy a szigetországban bő háromezer alkalmazottat idő előtt nyugdíjaznának, míg Mexikóban, Kínában és Malajziában gyárakat zárnának be. Az átszervezéssel – amelynek levezényléséhez egy válságmenedzsment-bizottságot is felállítanak az elnök, Takashi Okuda vezetésével – a társaság célja az, hogy a következő, 2013 áprilisában kezdődő üzleti évet ismét nyereséggel zárja. Tavaly a Sharp története legnagyobb veszteségéről adott számot, a cégvezetés kalkulációi szerint azonban a 2011-es 376 milliárd jenes (1060 milliárd forintos) hiány jövőre szűk 15 milliárdos profitba fordulhat.

Az átszervezés részeként a tervek szerint a Sharp 213 milliárd jen értékben ad el eszközöket a közeljövőben, megszabadul a Toshibában meglévő tulajdonhányada egy részétől, illetve csökkenti a fizetéseket, és valószínűleg egy leányvállalatától is megválik hamarosan.

Szabó Zsolt, a Sharp magyar érdekeltségének ügyvezető igazgatója a leépítés hírét megerősíteni nem tudta, ugyanakkor lapunk kérdésére hangsúlyozta, hogy az egyébként már folyamatban lévő átszervezés a cég magyar telephelyét szinte biztosan nem érinti. A hazai képviseletnél egyébként jelenleg mindössze kilenc személy áll alkalmazásban, s itthon kizárólag értékesítéssel foglalkozik a vállalat.

A Sharp mostani leépítése egyébként illeszkedik a globális iparági trendekbe, idén már számos, az ágazatban ténykedő vállalat jelentett be hasonló lépést, a szintén japán Sony például 10 ezer alkalmazottjától válhat meg.

A társaság célja az, hogy a következő, áprilisban kezdődő üzleti évet ismét nyereséggel zárja.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.