BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bonyhád alatt jelentős termálvízkincs van

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az önkormányzati igényeket meghaladó mennyiségű geotermikus energia nyerhető ki a Bonyhád alatt lévő termálvízkincsből egy energetikai felmérés szerint, amelyet a napokban ismertetett az önkormányzat a távirati irodával. Egy 2300 méter mély termálkút 115 Celsius-fokos vizét felhasználva a város évente közel 44 ezer gigajoule fűtési hőigénye biztonságosan ellátható – írja jelentésében az SWR Bauconsulting Kft. Ha a termálvíz hőkészletét áramtermelésre is felhasználják, úgy évi 21,7 gigawattnyi elektromos energia állítható elő, ami közel tízszerese a város áramigényének.

Glöckler Ferenc, Bonyhád aljegyzője szerint az önkormányzat számára lényegesen olcsóbb lenne a felhasznált áram, és az 1200 távfűtött lakás számára néhány százalékkal csökkenthető lenne a hődíj is. Ha csak távfűtésre használnák a termálvizet, az mintegy másfél milliárd forintos beruházást igényelne, a villamosenergia-termeléshez szintén milliárdos befektetés szükséges. A tervek szerint a beruházást pályázati támogatással egy projektcég valósítaná meg; később a város képviselő-testülete dönthet arról, hogy a céget az SWR Kft.-vel közösen hozza-e létre. Bonyhádon az önkormányzati tulajdonú fűtőmű a 44 ezer gigajoule hőt évente közel 1,3 millió köbméter földgáz elégetésével állítja elő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.