BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Boszniai erőműüzlet a küszöbön

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Hamarosan a bosznia-hercegovinai erőműről tárgyal a reménybeli kivitelező, az MVM Ovit Zrt. vezetése bosnyák partnereivel. Az Ovit és anyacége, az MVM Zrt. a szintén boszniai, tuzlai erőmű bővítése kapcsán kínálkozó lehetőséget is vizsgálja. Szeptember végén már meg is vitatják a műszaki terveket és a megvalósíthatóság további feltételeit a Magyarországra érkező bosnyák delegációval – közölte érdeklődésünkre a társaság kommunikációs vezetője.

Jelentős erősödés előtt áll a több új területen is nyitó MVM Ovit Zrt. erőmű üzletága. A főként a hazai villamos energia távvezeték-hálózat építésével és felújításával foglalkozó társaság májusban szándéknyilatkozatot írt alá a bosznia-hercegovinai Boszanszka Krupa város önkormányzatával egy ottani fűtőmű építéséről. Szeptember végén már meg is vitatják a műszaki terveket és a megvalósíthatóság további feltételeit a Magyarországra érkező bosnyák delegációval – közölte érdeklődésünkre a társaság kommunikációs vezetője. A tervek az előzetes megállapodásnak megfelelően a komlói fűtőmű mint referenciaberuházás mintájára készültek. A projekt finanszírozása még nem dőlt el, a lehetőségek felmérése tart.

Közben azt is felméri az Ovit és anyacége, az MVM Zrt., hogy induljanak-e, s ha igen, milyen konstrukcióban a szintén bosznia-hercegovinai energetikai társaság, a JP Elektroprivreda nemzetközi előminősítésén. A JP Elektroprivreda a tuzlai erőmű 7-es blokkjának 450 megawattos bővítéséhez keres stratégiai partnert.

A Világgazdaság ezenfelül egy több évtizedes speciális üzletágáról, a nehézszállításról is kérdezte az Ovitot, ugyanis legtöbbször éppen a cég ezen szolgáltatása a válasz arra a sokakban felmerülő kérdésre, hogyan jutnak el célállomásukra a más cégek által gyártott gázmotorok, turbinák, szélkerékrészegységek, vagyis azok az óriási és nehéz berendezések, amelyek hagyományos járművekkel nem továbbíthatók.

Az Ovit eredetileg a hazai villamosenergia-hálózat kiépítése kapcsán hozta létre a ma évente körülbelül másfél milliárd forint forgalmú nehézszállítási üzletágát, hogy maga juttathassa el a rendeltetési helyükre a hatalmas transzformátorokat. Később, ahogy a hálózat kiépült, illetve az egyes áramszolgáltatók magánosítása után egyre szélesebb körben, főként erőmű-beruházások kapcsán is végzett hasonló tevékenységet.
A különféle konfigurációkban összeállítható trailereikkel a 20 és 250 tonna tartományban tudnak közúton szállítani. A fő profil most is a transzformátor, de a skála széles.

A leghosszabb szerkezet, amit szállítottak, 45 méter hosszú volt, a legnehezebb 240 tonna, a legnagyobb magasságú pedig 6,5 méteres. A speciális fuvarokhoz az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és más társszervezők választják ki és engedélyezik a lehetséges útvonalakat. „A rendszeres megbízást adó partnereink száma közel állandó, az egyedi vagy eseti megbízást adóké pedig lassan, de biztosan emelkedik. Nemzetközi és belföldi kapcsolataink révén az elmúlt években a szállítási üzem állományába tartozó dolgozót nem kellett kényszerszabadságra küldeni, a munkaellátottságunk folyamatos” – emelte ki lapunknak Millner István szállítási üzemvezető.

Fúrópajzs és darupálya

Az Ovit szállította a 4-es metró alagútjához a fúrópajzsokat, dolgozott a GE Hungarynek, az E.On és az Elmű-Émász csoportnak, a CG Electric Systemsnek, a szélerőművek telepítésekor a spanyolországi Gamesának, a gönyűi erőmű építésekor a Sie­mens­nek, az Alstom Hungáriának. Együttműködik speditőrökkel, hajós társaságokkal, ilyen a UTC Overseas Kft., a Trafalgar Kft., a Mahart Kft., a Multinaut GmbH. Nemrég a Tiszáll Kft.-vel szállított Dombóvárról 31 méteres darupályákat, amelyeket Dunaújvárosban, illetve Baján lehetett hajóba rakni.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.