BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bővülés és fejlesztés a Messernél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Messer Hungarogáz Kft. tavaly a hazai iparigáz-piac bővülésével megegyező mértékű, 8,5 százalékos árbevétel-növekedést ért el. 2011-ben 2,4 milliárd forintnyi fejlesztést hajtott végre, ugyanannyit, mint idén. Az egyik legjelentősebb projektje a Váci úti palacktöltő felújítása volt

Az ipari gázokat gyártó és forgalmazó, a szegmens hazai piacának ötödét lefedő Messer Hungarogáz Kft. tavaly sikeres évet zárt: 8,5 százalékos növekedéssel 12,6 milliárd forint árbevételt ért el. „Idén további piacbővülést várunk, ennek megfelelően 12,9 milliárd forintos árbevételre számítunk, ami 2,5 százalékkal nagyobb a 2011-esnél. Tavalyi adózás előtti eredményünk 1,85 milliárd forint lett, idén hasonló nyereségesség a cél” – mondta Bohner Zsolt, a társaság ügyvezető igazgatója a cég Váci úti új palacktöltő üzemcsarnokának átadása kapcsán. A fejlődés elsősorban a feldolgozóiparnak köszönhető, az élelmiszeripar ugyanis 7,8 százalékos, a járműipar 6,4 százalékos keresletnövekedést mutatott tavaly az ipari gázok iránt. Így az ezekben az iparágakban aktív cégek termelése a válság ellenére is nőtt tavaly.

Az elmúlt időszakban a legdinamikusabban a különleges és nagy tisztaságú gázok piaca fejlődött. A vezető szerint a piaci élénkülés a nyugat-európai növekedési trendeket követi, a kereslet motorjai továbbra is a Magyarországon működő nemzetközi nagyvállalatok. A főbb partnerek között az elmúlt időszakban nagymértékben növekedő iparágak képviselői vannak, például a hazai autógyártók: a Mercedes, a Suzuki és az Opel. Az ügyvezető igazgató szerint a tavaly dinamikusan, 8,5 százalékkal bővülő, így közel 63 milliárd forint árbevételt elérő hazai iparigáz-piacon a szereplők közötti verseny főként a termékek árait és a kiszolgálás színvonalát érinti.

A növekvő piaci igények a szolgáltatóktól technológiai fejlesztéseket és üzletmenetük hatékonyságának növelését igénylik, ennek megfelelően a Messer Hungarogáz Kft.-nél 2011-ben 1,4 milliárd forintot fordítottak ilyen célú beruházásokra, továbbá két nemzetközi autóipari beszállító hazai leányvállalatánál nitrogén-előállító üzemek építésére. Idén az összeg várhatóan 1 milliárd forintot tesz ki, ebből a legjelentősebb tételt, 700 millió forintot egy beruházásra, az egyedi építészeti megoldásokkal elkészült új, Váci úti palacktöltő üzemcsarnokra fordították.

A fejlesztések során kisebb összegű beruházások történtek, többek között a cseppfolyós gázok tartályai, egyéb gépek és berendezések, szállítójárművek terén. Bohner Zsolt kiemelte, hogy a különböző fejlesztéseket kizárólag saját erőből, hitel nélkül, az operatív eredmény terhére tudták elvégezni.

A Messer palacktöltő üzeme a felújítást megelőzően vegyes képet mutatott: az eredeti, 50-es években épült téglaépítményhez a következő évtizedekben a növekvő kereslet miatt újabb bővítmények épültek, ideiglenes megoldások, átalakítások történtek. Kiemelten fontos szempont volt a tervezés során az építészeti és funkcionális célok mellett a zajszigetelés is a környező lakóövezet miatt. A megújult üzemcsarnok a szomszédos lakóházaktól egyfajta zajvédő falat is jelent, mindemellett el is határolja az üzemi területet.

Tévésé lesz az Oltchim

Dan Diaconescu üzletember-politikus, az egyik legnépszerűbb romániai bulvártévé tulajdonosa vásárolja meg 45 millió euróért az Oltchim vegyipari vállalatnak állami tulajdonban lévő 54,8 százalékát. A privatizációs szerződést a tervek szerint ma írják alá.

A PVC-t és más műanyag termékeket gyártó Ramnicu Valcea-i vegyipari vállalat már évek óta veszteséges, mellette pedig mintegy 700 millió eurós adósságot is felhalmozott. Az energiaszolgáltatók és nyersanyagbeszállítók felfüggesztették a vállalat további hitelezését, ezért a termelés leállt.


A PVC-t és más műanyag termékeket gyártó Ramnicu Valcea-i vegyipari vállalat már évek óta veszteséges, mellette pedig mintegy 700 millió eurós adósságot is felhalmozott. Az energiaszolgáltatók és nyersanyagbeszállítók felfüggesztették a vállalat további hitelezését, ezért a termelés leállt.

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.