BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hamarosan startol az építés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Már jövő nyár közepére elkészülhet az Audi új, győri logisztikai parkja – mondta a Világgazdaságnak a kivitelezést elnyerő A-K Építőipari Kft. egyik cégvezetője, Horváth Antal. Az engedélyeztetési eljárást követően még ezen a télen elkezdődhet a munka.

A 35 millió eurós (mintegy 10 milliárd forintos) megbízást az Audi által kiírt nemzetközi tenderen nyerte el a magyar társaság számos pályázó közül. A feladat egy 200 ezer négyzetméteres logisztikai park megépítésére szól, szükség szerint növelhető csarnoképülettel. A speciális konstrukció szerint az építőipari cég saját forrásaiból – részben hitel igénybevételével, részben önerőből – hozza létre a beruházást, a járműipari társaság pedig bérleti díjat fizet majd a használatért. A cégvezető üzleti titokra hivatkozva nem mondott részleteket a hitel nagyságáról, miként arról sem, hogy hány évre szól a bérleti megállapodás, s mekkora a bérleti díj összege. Mindössze annyit árult el, hogy nem számítanak rövid megtérülési időre.

A 2000-ben megalakult A-K Kft. mindössze 12 állandó alkalmazottal dolgozik, ám különböző munkáihoz alvállalkozókat foglalkoztat, esetenként akár 300–400 fős csapatot. Nem tévednek ismeretlen terepre a logisztikai park építésével, eddig már számos hasonló létesítményt adtak át. A napokban készült el, ugyancsak Győrben, a Rudolph Logistik Gruppe telephelyének bővítése; a 12 milliós beruházást három hónap alatt hozták tető alá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.