Harmadgőzzel folytatja a termelést a kapuvári húsüzem
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságMíg egy héttel ezelőtt arról számoltunk be, hogy a tulajdonosi ígéret ellenére nem indult újra a temelés a kapuvári húskombinátban, mostanra változott a helyzet: a korábbinál kevesebb emberrel ugyan, de megindult a feldolgozás. Tegnap elkezdődött a frissen érkezett hús darabolása, feldolgozása, de a teljesítmény a korábbi években megszokottnak harmada. A távirati iroda információi szerint a 180 kölcsönzött munkavállaló közül 80 korábbi alkalmazottat visszavesz saját állományába az üzem, a többiekre azonban nem tart igényt. Pászli Tibor szakszervezeti vezető szerint nem tudni még, mikor indulhat újra a vágás az üzemben, de a menedzsment folyamatosan tárgyal a beszállítókkal.
Mint arról lapunk is beszámolt, különböző okok, pénzügyi nehézségek miatt az utóbbi hetekben szinte teljesen elapadt a termelés a 400 főt foglalkoztató, nemrég tulajdonost váltott üzemben. A kormány – a munkahelyek megvédése érdekében – úgy döntött, hogy „megteszi a szükséges lépéseket”, és nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánítja a húskombinátban érintett mindkét céget, a Kapuvári Hús Zrt.-t és a Kapuvári Bacon Húsipari Kft.-t.
Zsobrák Péter, a tulajdonos képviselője éppen egy hete lapunknak arról nyilatkozott, hogy a termelést folyamatosan növelni kívánják, és „a jövő héten már a régi volumenben szeretnénk termelni a Kapuvári Bacon Kft.-ben egy olyan konstrukció keretében, amelyről korai még beszélni”. Azt is elmondta, hogy a most zajló adóhatósági vizsgálat miatt ingó- és ingatlanvagyon-zár alá vonták a céget. Ez másfél milliárd forintot jelent. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy optimista: a kapuvári húsgyártás „megmenthető, és meg is kell menteni”. Román Gyula, a húsüzem előző tulajdonosa pedig azt hangoztatta, hogy a bérgyártatás lehetne mentőöv a cég számára.


