Cégvilág

Kié az App Store név? - Az Amazont is bepereli az Apple

Az Apple a bíróságtól kéri annak kimondását, hogy az Amazon tavaly létrehozott, különböző alkalmazásokat kínáló boltja jogtalanul használja a megtévesztőnek ítélt nevet. Az Amazon azzal érvel, hogy a név túl általános.

Amazon arra kéri a szövetségi bíróságot, hogy utasítsa el azt a keresetet, amelyet az Apple indított, mondván az online kereskedő jogtalanul használja az „Appstore” nevet. Az ügy előzményéhez tartozik, hogy az Amazon létrehozott egy olyan felületet, amelyen keresztül különböző alkalmazásokat lehet letölteni androidos mobilokra és tabletekre. Az Amazon tavaly márciusban indította az alkalmazásboltját, nyolc hónappal a Kindle Fire megjelenése előtt. Az már a kezdetekkor is látszott, hogy elég nagy bátorság Appstore néven alkalmazásboltot indítani, de az Amazon megtette. Erre az Apple válasza sem váratott sokáig magára: beperelte a céget a név használata miatt. A vállalat szeretné elérni, hogy az Amazon hagyja el az Appstore elnevezést, illetve azt is követeli, hogy kártérítés megfizetésére kötelezzék.

Az Apple tavaly novemberben indított támadást a védjegyperben, nem sokkal azután, hogy az Amazon bemutatta a Kindle Fire nevű tablet gépét. A beadványban azt javasolták, hogy a kiskereskedő hagyja el Amazon Appstore elnevezést, és inkább használja az Amazon Appstore for Android nevet. Akkor azzal érveltek, hogy az elnevezés megtévesztő lehet a felhasználók számára.

Az Amazon egy kaliforniai bíróságon most azzal érvel az ügyben, hogy az „app store” elnevezés olyannyira általános, hogy annak használata nem minősül hamis reklámnak. Az online kereskedő szerint az Apple jelenlegi és korábbi vezetői is inkább általánosságban használták a kifejezést a különböző alkalmazásokat kínáló boltokkal kapcsolatban.

„Az Apple valószínűleg nem állítja, hogy jelenlegi és korábbi vezérigazgatói így tettek volna, épp ellenkezőleg. Ők is az olyan boltokra és honlapokra utalhattak, amelyek különböző alkalmazásokat kínálnak” – érvelnek az Amaronnál. A Reuters beszámolójában Kristin Huguet, az Apple szóvivője nem nyilatkozott. Az ügyben még semmi sem dőlt el, a felek tovább vitáznak majd a bíróságon. Az Amazont október 31-én hallgatják meg, a tárgyalás a tervek szerint a jövő év augusztusában lesz.

appstore fire Apple bíróság vita Amazon
Kapcsolódó cikkek