A kínai tulajdonba kerülő osztrák cég dízelmotorokat gyárt különleges járművek részére, a tavalyi üzleti forgalma 29,4 millió euró volt. Az új kínai tulajdonos és a bővítés révén a Steyr "az országútról az autópályára kerül."
A fő részvényes eddig - kereken 49 százalékos tulajdonrésszel - Rudolf Streicher korábbi miniszter volt. A Nachtrichten.at értesülései szerint az eddigi társtulajdonos és ügyvezető, Rudolf Mandorfer marad a cég élén.
A speciális motorokat gyártó osztrák cég az FACC után már a második olyan felső-ausztriai vállalat, amely kínai tulajdonost kap. A céget a Phoenix Tree HSC Investment elnevezésű hongkongi-kínai pénzügyi-stratégiai befektető vásárolja meg, amely szerdán hivatalosan bemutatkozott a felső-ausztriai gyár 125 dolgozójának. Mandorfer ügyvezető szerint az új kínai tulajdonos ötéves garanciát adott a telephely fenntartására vonatkozóan.
A portál úgy tudja, hogy a kínaiak a Steyr körül egy vállalatcsoportot akarnak kialakítani, és további cégfelvásárlások szerepelnek a látókörükben, a Steyr megmarad fejlesztési központnak, kapacitását pedig fejleszteni fogják. Az új tulajdonos a portálnak elmondta: 2013-ra új csarnokot építenek a szomszédos telken és további húsz műszaki szakembert vesznek fel fejlesztési területre.