Mérnöki irodaként segítenek az autóátalakítások engedélyeinél is
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA szekszárdi Gázautó Hungária Kft. ügyvezetője, Hársch Szabolcs 1981-ben született Baján. Gyermekkora óta szereti a gépeket. Budapesten végzett autótechnikai gépészmérnökként. Az egyetemen olyan szakterületet keresett, amely akkor még ritka volt. Mindig szeretett volna saját szervizt, s úgy ítélte meg, akként alakult a gazdasági helyzet, hogy érdemes belevágni saját vállalkozásba. Azért választotta éppen Szekszárdot, mert olyan, lehetőleg megyeszékhely várost keresett, ahova autópálya vezet, tehát könnyen megközelíthető. Úgy látta, hogy a városban szükség van egy-két olyan szakműhelyre, amely egyben foglalkozik gázautók átalakításával, karbantartásával, ugyanakkor hagyományos autószereléssel és az egész gépjárműre kiterjedő diagnosztikával is. A másik erősségük ugyanis a hibafeltárás, a menet közbeni diagnosztika.
Mindemellett mérnöki irodaként is működnek, teljes körű szolgáltatást nyújtva bármilyen autóátalakítás engedélyeztetéséhez is. A kft. a hagyományos autójavítás, karbantartás mellett flottaüzemeltető cégek partnereként egy nagy nemzetközi szervizhálózathoz kapcsolódva garanciaidő alatt is végezhet olajcserét, és különböző karbantartásokat a gyári előírások betartásával.


