BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tízmilliárdokat hagynak Magyarországon a gyógyulni vágyó külföldiek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Tízmilliárdokat hagynak Magyarországon a gyógyulni vágyó külföldiek, akik számára még mindig gyógyfürdő-szolgáltatásaink számítanak a legnagyobb vonzerőnek. A gyógyfürdőkezelések iránt azonban a hazai vendégek érdeklődése is töretlen: csak az egészségbiztosító által finanszírozott ellátásokra az idén várhatóan több mint 4 milliárd forint megy el

A tavaly hazánkba érkezett 13,6 millió külföldi vendég közül 1,9 millió kifejezetten gyógy- vagy egészségturisztikai céllal jött hozzánk – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A külföldi turisták összesen 847 milliárd forintot költöttek el nálunk, és ebből 153 milliárd forintot kifejezetten gyógyászati és egészségmegőrzési célokra. De nem csak külföldi, hazai turisták is szánnak pénzt ilyesmire: a belföldi utazók éves 268 milliárd forintos költéséből 23 milliárd forint volt a gyógy- és egészségturisztikai ráfordítás, amelynek becslések szerint a 30 százaléka – csakúgy, mint a külföldi vendégek esetében – kifejezetten egészségügyi ellátáshoz kötött kiadás volt.

Kedvező természeti adottságainak köszönhetően Magyarország nagy hagyományokkal rendelkezik a gyógyturizmus területén. Elsősorban erre alapozott a 2002-ben meghirdetett első Széchenyi Terv, majd a 2010-es Új Széchenyi Terv is, amelyek kiemelten kezelték a gyógy- és termálturizmus fejlesztését. Az első Széchenyi Terv keretében számos műemlék fürdő megújult, s 120–150 fürdőhely állapota látványosan javult. Az uniós forrásoknak köszönhetően nyílt meg például az ország legnagyobb aquaparkja Hajdúszoboszlón és valósult meg nagy ívű fürdőfejlesztés Sárváron.

Csak a 2007 óta tartó uniós pályázati ciklusban 220, az egészségipart és ezen belül a gyógyturizmust közvetlenül vagy közvetve érintő projekt csaknem 90 milliárd forint összértékben kapott támogatást – tudtuk meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál. A tárcánál közölték azt is, hogy jelenleg két konstrukcióban nyújthatnak be pályázatot egészségturisztikai beruházások támogatására: a közvetlenül az egészségügyi turizmus szolgáltatásainak fejlesztésére 16, míg a turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztésére 30 milliárd forintot osztanak szét.

Fontos tudni, hogy míg a külföldiek csak pénzért juthatnak hozzá a magyarországi gyógyfürdő-szolgáltatásokhoz, addig a hazai betegek évente 2×15 alkalommal szakorvosi és háziorvosi beutalóval vagy fürdőorvosi vizsgálat után térítésmentesen igénybe vehetik. Míg 2000-ben 3,1, 2010-ben már 3,9 milliárd forintot fordított az egészségbiztosító ezekre a kezelésekre. A kiadások pedig várhatóan tovább emelkednek: az idei év első hét hónapjában 2,2 milliárd forintot tettek ki.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisa szerint jelenleg tízféle gyógyfürdőkezelés jár tb-támogatással. A legkeresettebb szolgáltatás a gyógyvizes gyógymedence, ez teszi ki a kezelések egyharmadát. A betegek nagyjából negyede kér gyógymasszázst. De nem csak gyógyfürdők és gyógyszállók, számos uszoda is szerződésben áll az egészségbiztosítóval, vagyis az azokban végzett kezeléseket is igénybe lehet venni orvosi javallatra.  A hazai egészség- és gyógyturizmusról további részleteket a Manager Magazin október 3-án megjelenő számában olvashatnak.

Még van mit szépíteni a SZÉP-kártyán

A Széchenyi Pihenőkártya a fürdőkben eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – állítják a Fürdőszövetségnél. A „Rekreációs alszámlán” elérhető fürdőszolgáltatások igénybe vétele jelenleg korlátozottan biztosítja azt a fajta fogyasztásösztönző funkciót, amit korábban az üdülési csekk. Mint Vancsura Miklós, a szövetség ügyvezető elnöke elmondta: felmérésük alapján a fürdők az év első hat hónapjában félmilliárd forint bevételtől estek el. A SZÉP-kártya forgalma fél év alatt az üdülési csekk forgalmának a negyedét érte csak el a hazai fürdőkben. A Fürdőszövetség álláspontja továbbra is az, hogy a Széchenyi Pihenőkártya hasznos, ugyanakkor az alszámlák közötti átjárhatóság a fürdőszolgáltatások esetében elengedhetetlen. Sőt a szövetség azért is lobbizik, hogy a kártyákat az uszodákban is fel lehessen használni.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.