BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Főgáz fűthet a kórházakban

A Főgáz biztosíthatja az állami kézben lévő egészségügyi intézmények gázellátását novembertől nyolc hónapon át - értesült a Világgazdaság. A központi közbeszerzésen, amelyet azért hirdetett meg a kórházakat fenntartó GYEMSZI, hogy a szolgáltatók versenyeztetésével minél kedvezőbb áron szerezze be intézményei számára a földgázt, a befutó cég volt az egyetlen induló.

Ennek szakértők szerint az lehet az egyik oka, hogy az egészségügyi kormányzat elszámolta magát, amikor azt gondolta, a szolgáltatók egymás sarkát tapossák majd, hogy tőlük vegyék a földgázt a kórházak. Mert ugyan az egészségügyi intézmények jelentős gázfogyasztónak számítanak, nagyon rossz fizetők. Ahogyan az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének nemrég leköszönt elnöke fogalmazott: bármikor kikapcsolhatnák az intézményekben a gázt vagy az áramot, akkora a tartozásuk.

Ezt látszik alátámasztani, hogy miközben a Főgáznál mind a nyertes árat, mind a szerződés részleteit üzleti titoknak minősítették, a kórházak fizetőképességére külön kitértek. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozták: „miután jelentős kockázat lehet az ellátás során a kórházak fizetőképessége, ezért az ellátási időszakban kiemelt figyelmet fordítunk az esetleges tartozások kezelésére, de inkább különböző ösztönzőket szeretnénk igénybe venni ehhez, mintsem negatív megoldásokat (pl. a kikapcsolást) a fizetési hajlandóság javítására.” Mint fogalmaztak, hosszú távú együttműködésre törekszenek.

Egyelőre a Főgáznak jövő év július 1-jéig szól a szerződése, amely szerint addig összesen több mint 35 millió köbméter gázt kell a kórházak számára biztosítania.


Az egészségügyi intézményekben tervezett központi áram-, a gyógyszer-, valamint orvosi eszköz közbeszerzés ugyanakkor továbbra is várat magára. Az idén, a gáztender mellett csak a mobiltelefonos szolgáltatásokra írtak ki pályázatot az államosított kórházaknál, ami ugyancsak sikerrel zárult.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.