BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Apple történetének egyik legnagyobb betlije lett a térkép szoftver

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ahogy azt többen előre látták: az Apple történetének egyik legnagyobb betlije lett a társaság most bevezetett saját navigációs alkalmazása, hosszabb távon azonban jól jöhet ki a cég a váltásból. A térképes alkalmazás problémái miatt a hétvégén az Apple vezérigazgatója, Tim Cook levélben kért elnézést a cég vásárlóitól, s azt javasolta az iPhone-használóknak, hogy a hibák javításáig használják valamely konkurens termékét. Ezzel tulajdonképpen beteljesedett a társaság alkalmazását szkeptikusan fogadó szakértők jóslata.

Nagyon úgy fest, hogy nem véletlenül kritizálták oly sokan az Apple-t, amikor a társaság néhány hónapja bejelentette: szakít a Google térképes szolgáltatásával, s saját navigációs alkalmazással jelentkezik. A társaságnak az új iPhone-nal egy időben bevezetett applikációja ugyanis komoly felháborodást keltett a vásárlók körében, miután a műholdfelvételeken több esetben csak felhőket láttak a felhasználók, míg a térképen egyszerűen rossz helyen szerepeltek városok, hiányoztak egyes utak, illetve a navigációval és a grafikával is komoly gondok adódtak.

A térképes alkalmazás problémái miatt a hétvégén az Apple vezérigazgatója, Tim Cook levélben kért elnézést a cég vásárlóitól, s azt javasolta az iPhone-használóknak, hogy a hibák javításáig használják valamely konkurens termékét. Ezzel tulajdonképpen beteljesedett a társaság alkalmazását szkeptikusan fogadó szakértők jóslata: az elemzők többsége ugyanis már az új szolgáltatás bejelentését követően úgy vélekedett, hogy az Apple rövid távon biztosan többet bukik majd a Google Maps elhagyásával, mint amennyit a nagy konkurenstől történő fokozatos elszakadással nyer, avagy másképp megfogalmazva: a társaság hiába öl rengeteg pénzt saját alkalmazásába, kezdetben mégis fogyasztókat veszít gyengébb programja miatt.

A kritikusok véleményének némileg ellentmond ugyan, hogy az első héten kifejezetten sokan, több mint 100 millióan frissítették régebbi iPhone-modelljük szoftverét az Apple új operációs rendszerére, könnyen lehet azonban, hogy a közeljövőben ezen a területen komoly fordulatra számíthatunk. Szakértők szerint fontos látni ugyanis, hogy a térkép problémái csak néhány nap után kaptak nagyobb publicitást, jelenleg pedig már sokan épp a navigációs alkalmazás hibái miatt várnak az iOS 6 letöltésével legalább addig, amíg a Google el nem készíti saját applikációját a versenytárs okostelefonjára is.

A komoly kritikák, a példátlan bocsánatkérés és a rövid távú kedvezőtlen hatások ellenére azonban hosszabb távon minden bizonnyal az Apple is jól jár a cserével, hiszen saját alkalmazásával lehetősége lesz kihasítani magának egy darabot a navigációs piacból. Márpedig a helymeghatározásra képes eszközök értékesítése lényegében az összes piackutató előrejelzése szerint igen dinamikusan emelkedhet a következő években.

Még a legkevésbé optimista prognózis is évi 15 százalék körüli növekedést jósol az évtized közepéig, akad azonban olyan előrejelzés is, amely alapján a tavalyi 9,1 milliárd dollárt követően 2016-ban már bő 26 milliárd lehet a navigációs eszközök és a kapcsolódó alkalmazások globális forgalma, ez pedig évi csaknem 24 százalékos gyarapodást jelentene.

Az Apple kilátásait ráadásul tovább javítja, hogy a navigációs szektor motorja természetesen az okostelefonok terjedése lehet. A mobilok már az elmúlt években elkezdték kiszorítani a hagyományos navigációs eszközöket a piacról, és szakértők szerint ez a tendencia minden bizonnyal a jövőben is folytatódik, azaz a szegmens a teljes piacnál is jóval gyorsabban bővülhet az előttünk álló időszakban.

Ötmilliárdos forgalom

A mostani fiaskó eredményeként szinte biztosan bejön az IHS jóslata, amely szerint elsősorban a térképes applikációk hajthatják az Apple alkalmazásboltjának forgalmát idén. Bár a piackutató még a navigációs szolgáltatás problémáinak napvilágra kerülését megelőzően tette közzé prognózisát, az alkalmazás bukása annyit változtat a dolgokon, hogy a felhasználók várhatóan konkurens termékeket töltenek majd le a piactérről. Az App Store forgalma a piackutató prognózisa szerint idén 4,9 milliárd dollár lehet a tavalyi 2,9 után.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.