BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hihetetlen: nekik még mindig jól megy!

A szórakoztatóelektronikai ágazat összes fontosabb szegmensében javította piaci pozícióit 2011-ben a Samsung, amely az idén további növekedést vár.

Közel harmadával növelte magyarországi árbevételét előző üzleti évében a világ egyik vezető szórakozató-elektronikai cikkeket gyártó vállalatának számító Samsung helyi leánya. A dél-koreai cég magyar érdekeltsége, a Samsung Electronics Magyar Zrt. a 2011-es esztendőt 69,3 milliárd forintos hazai forgalommal zárta, ami 31 százalékkal haladja meg az egy esztendővel korábbit – jelezte a Világgazdaságnak Dreiszker Péter, a cég fogyasztói elektronikai divíziójának marketingmenedzsere.

A számottevő bővülésnek köszönhetően a társaság újabb 3-4 termékkategóriában vált vezetővé Magyarországon, s így a cég által meghatározott összesen 15 termékkategóriából már tucatnyiban piacelsők Magyarországon.

A társaság ráadásul a kedvezőtlen makrogazdasági környezet ellenére az idei kilátásokkal kapcsolatban is kifejezetten optimista. A cégnél év elején úgy kalkuláltak, hogy az esztendő második felében már élénkülhet a belső kereslet hazánkban, s ez hozzájárulhat ahhoz, hogy a Samsung még a tavalyinál is nagyobb mértékben növelje árbevételét. Bár a belső fogyasztás esetében a várt fordulat elmaradt, Dreiszker Péter most jelezte: a társaság várhatóan így is növelni tudja árbevételét az idén. A marketingmenedzser hozzátette: a további bővülés mellett fontos számukra, hogy a termékkategóriák többségében tartani tudják, vagy tovább javítják tavaly megszerzett pozíciójukat.

Különösen jól teljesített tavaly a Samsung – IT, távközlés és szórakoztatóelektronika határmezsgyéjén mozgó – mobiltelefon-üzletága, amelynek forgalma 60 százalékkal bővült. A kiugró növekedés eredményeként 2011-ben már a teljes árbevétel 40 százalékát adta ez a divízió, s a Samsung piaci részesedés a teljes piacon 40, az okos készülékek területén pedig 33 százalékra ugrott darabszámban. Az üzletág szárnyalása ráadásul látszólag az idén is folytatódik: a vállalat mostanra hazánkban mind az okos, mind a buta telefonok szegmensében piacvezetővé vált, az év hátralévő részében pedig részesedésük további növelésével kalkulálnak. A cégnél lapunknak korábban jelezték: miközben a piac darabszámban várhatóan nem bővül jelentősen, a Samsung kétszámjegyű gyarapodással számol a teljes évre, értékben pedig még nagyobb lehet a növekedés, hiszen az okos készülékek terjedésével folyamatosan emelkedik az eladott mobilok átlagára.

Bár a mobilüzletág növekedésénél kisebb, de a piaci átlagot messze meghaladó mértékben bővült a Samsung hazai árbevételének negyedét adó barnaárú divízió forgalma is 2011-ben: televíziókból és lejátszókból értékben 30 százalékkal adott el többet a vállalat, mint egy évvel korábban. Dreiszker Péter most jelezte: úgy számolnak, hogy a tendencia az idén is folytatódik, s az okostelefonok további gyors terjedése mellett 2012-ben is a tévé-piacon megszerzett meghatározó pozíció lehet a cég növekedésének motorja. A Samsung idei célja egyébként, hogy megőrizze vezető pozícióját, és 50 százalék körüli részesedését a szegmensben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.