BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kazán nélkül a hőért nem fizető önkormányzatok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Lakossági távfűtés nem kerül veszélybe azoknál a nagyobb ügyfeleknél, amelyekkel megszűnik az E-Star fűtési szerződése. A társaság csak Sárospatakon látott el hővel háztartásokat (680 lakást), de ott a város polgármestere már közölte: meg fogja oldani a helyzetet.

Az E-Star Alternatív Nyrt. hétfőn jelentette be, hogy szerződései felmondását kezdeményezi azon partnereivel, amelyek olyan nagy összegű, lejárt tartozást halmoztak fel vele szemben, hogy likviditási problémái keletkeztek. Ezeknél a hőszolgáltatást felfüggeszti vagy szünetelteti.

Döntése az adóslistája élén álló Hódmezővásárhely 12, Sárospatak 25, valamint a Veszprém és a Fejér megyei önkormányzatok 33, illetve 14 intézményét érintheti leginkább. Ezek mellett több kisebb adósa is van a cégnek.

Hódmezővásárhelyen azonban az intézmények ellátása nincs veszélyben, mert – mint a város sajtóreferense, Göbl Vilmos a Világgazdaságnak elmondta – egy éve már ezeknek sem az E-Star szállítja a hőt. Jogvitájuk lezárásáig a város az ügyről már nem szeretne nyilatkozni.

E jogvita azonban korábbi cikkünk szerint éppen arról szól, hogy érvényes-e a város által kezdeményezett, múlt évi szerződésbontás. Az E-Star szerint nem, sőt a céghez közeli forrásunk szerint a város azt sem tudja igazolni, hogy ha Hódmezővásárhelyen nem az E-Star által biztosított gázzal állítják elő a hőt, akkor mivel. Ezért az E-Star szerint csak mostantól él a szerződésbontás.

Az érintett települések nagy bajba kerültek. Az intézményeik hőjét adó kazánok ugyanis az E-Star tulajdonában vannak, azokhoz más cég nem nyúlhat. Az E-Star ez év januárjában már jelezte: birtokvédelmi eljárásokat kíván kezdeményezni.

A jogvita éppen arról szól, hogy érvényes-e a város által kezdeményezett, múlt évi szerződésbontás.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.