Cégvilág

Levágják az arany tojást tojó tyúkot?

Közvetlenül és a tovagyűrűző hatások révén együttesen 855,6 milliárd forint hozzáadott értéket állítottak elő 2010-ben a Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak. A vállalkozások fejlődése vagy esetleges hanyatlása ezért a gazdaság egészére erőteljes hatással van – állapította meg tanulmányában a Századvég Gazdaságkutató Zrt.

Rövidlátó az a kormányzati gondolkodás, amely a magyar gyógyszeriparban kizárólag megtakarítási lehetőséget lát, mert nem veszi figyelembe az ágazat kiemelkedő nemzetgazdasági hozzájárulását. Erre is fel szeretnék hívni a figyelmet a négy hazai gyártókapacitással rendelkező gyógyszercég, a Richter, az Egis, a Teva és a Sanofi vezetői annak a kutatásnak a kapcsán, amelynek során a Századvég a vállalatok nemzetgazdasági szerepét értékelte. 

A 25, Magyarországon működő gyógyszercég összesen több mint ezermilliárd forinttal, a teljes magyarországi nemzetgazdasági hozzáadott érték (GVA) 4,7 százalékával járult hozzá 2010-ben Magyarország gazdaságához – állapította meg egy kétéves kutatás és elemzés végén nemrégiben a Századvég.

A most nyilvánosságra hozott részletes adatokból az is kiderül, hogy ennek nagyobbik részét, összesen a GVA 3-7 százalékát négy, hazai termelőkapacitással rendelkező cég, a Richter, az Egis, a Teva és a Sanofi adja.

A vizsgált cégek közvetlen hozzájárulása 515,6 milliárd forint. A közvetlen hatáson túl azonban a nemzetgazdasághoz való teljes hozzájárulásuk ennél lényegesen magasabb, hiszen termelő és kereskedő tevékenységük és partneri kapcsolataik révén erős tovagyűrűző hatásokkal bírnak a gazdaság más szereplőire.

A multiplikatív hatásokat is figyelembe véve az 515,6 milliárd forint mellett további 340,1 milliárd forinttal járult hozzá nemzetgazdasághoz a hazai termelőkapacitással rendelkező négy vállalat.

A cégek összesen több mint tizenkétezer főt foglalkoztattak 2010-ben, de nemzetgazdasági szinten a hozzájuk kapcsolódó foglalkoztatás a multiplikatív hatások miatt ennél jóval jelentősebb: a társaságok összesen majdnem 40 ezer munkahely létrehozásában/megtartásában játszanak szerepet.

A cégek vezetői úgy látják: a kormánynak mindezt figyelembe kellene venni akkor, amikor a gyógyszeripart érintő döntéseket hoz, mert azok nem csak az iparágra, hanem a gazdaság egészére hatnak.  A kizárólag a gyógyszerkasszára fókuszáló szemlélet nem csak ettől tekint el, de azt sem veszi számításba, hogy a gyógyszergyártás hazánk egyik legversenyképesebb ágazata.  

A kutatást részleteiben a Világgazdaság keddi számában ismertetjük.

nemzetgazdaság Századvég Gazdaságkutató Zrt. gyógszeripar
Kapcsolódó cikkek