Új utakon az Alföldvíz Zrt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz ALFÖLDVÍZ Regionális Víziközmű-szolgáltató Zrt. jogelődje, a Békés Megyei Vízmű és Kútkarbantartó Vállalat 58 évvel ezelőtt, 1954. július 30-án alakult meg. A kezdeti időben a vállalat csak a meglévő fúrt és ásott kutak javítását, tisztítását végezte. Az első új kutat az '50-es évek végén fúrták, míg az első vízmű építését 1961-ben valósították meg, aminek üzemeltetését 1962-ben indították el. 1963. január 1-jétől a cég neve Békés Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatra változott, mellyel egy időben kezdődött meg az első csatornamű, a békéscsabai átvétele.
A vállalat fokozatosan és egyre hangsúlyosabban kihasználta építőipari kapacitását és jelentős szerepet vállalt a megye vízműveinek építésében, ugyanakkor az építési tevékenység hozadékát fokozatosan és tudatosan üzemeltetési területére csoportosította. Ennek következtében a cégen belüli arányok megváltoztak, és az üzemeltetés lépett előtérbe úgy, hogy a csatornaszolgáltatás részaránya is növekedni kezdett.
Az 1980-as években megindult a regionális rendszerek kialakulása, számos fejlesztést és egy nagyszabású ivóvízminőség-javító programot is megvalósítottak. A rendszerváltás idején a vízművek már a megye egyik legnagyobb cégeként és foglalkoztatójaként működött.
A ’90-es években a gazdaság valamennyi szegmenséhez hasonlóan az ágazatban is jelentős átszerveződés és struktúraváltás következett be. Békés megyében a települések javarészt közösen képzelték el a jövőt, és a cég mintegy hatvan önkormányzat tulajdonában maradt. Mindez jelentős eredménynek és fontos szempontnak számít, hiszen a városok és községek sokkal jobban elkötelezettek a lakosság, a fogyasztók irányában.
Az általuk megformált hatékony üzemeltetés jelentős technikai fejlesztéseket tett lehetővé. A társaság komoly erőforrásokat mozgósított, hogy lépést tartson az időszak kihívásaival, és a legkorszerűbb fejlesztésekkel biztosítsa a korszerű működést.
Korszerű, akkreditált laboratóriumot hoztak létre. A technológiai háttér nemcsak megfelel napjaink követelményeinek, de sokszínűségével megfelelő feltételeket teremt ahhoz is, hogy különböző munkafázisok egyikéhez se kelljen külsős vállalkozásokhoz fordulni, ami nagyban hozzájárul a folyamatok rugalmasságához, a gyors és eredményes ügyintézéshez, a problémakezeléshez is.
Külön érdemes megemlíteni, hogy a víziközmű-szolgáltató az elmúlt években olyan, a legkorszerűbb műszaki irányítási rendszert épített ki és vezetett be, amelynek segítségével a szakemberek akár 50–60 kilométeres távolságokból is megfelelően koordinálják a hálózatok működését. Jelenleg hasonló rendszer szinte egyedül az ALFÖLDVÍZ-nél működik hazánkban.
Dr. Csák Gyula, az ALFÖLDVÍZ Zrt. vezérigazgatója lapunknak elmondta, hogy a 2007-es év lényeges pontnak számít a társaság történetében. A tulajdonos önkormányzatok ekkor döntöttek arról, hogy a korábbihoz képest nagyságrendekkel több forrást biztosítanak a hálózatok rekonstrukciójára. Az elképzelés helyességét jelzi, hogy az elmúlt, alig fél évtizedben máris komoly javulás történt a víziközmű-rendszereken Békés megyében. Ebben az évben vált teljes egészében tiszta profilú társasággá a cég. Kikerültek szolgáltatási körükből azok a tevékenységek – például a fürdőüzemeltetés –, amelyek szorosan nem tartoztak a víziközmű-szolgáltatásokhoz. Még áttekinthetőbb lett a működés, újabb lépéseket tettek a fenntartható szolgáltatás érdekében.
A cég a víziközmű-törvény és a folyamatos változások miatt jelentkező kihívásokra válaszul újragondolta eddigi stratégiáját, s egy országos szinten is egyedülálló, formabontó, s egy új működési modell kialakításába kezdtek. Ennek a folyamatnak a részeként több, Békés megyén kívüli önkormányzattal is tárgyalásokba kezdtek a települések esetleges csatlakozásáról. Megalakult az ALFÖLDVÍZ Zrt.
A cég eredményes bővülésének záloga a korszerű technikát és technológiát is magába foglaló állami cégekre jellemző mérethatékonyság, valamint a többségi tulajdonos önkormányzatok lakosság iránti elkötelezettsége.
Minden tekintetben stabil a cég helyzete
A jelenleg 67 településen szolgáltató és 85 részvényest számláló ALFÖLDVÍZ Zrt. gazdasági és likviditási helyzete teljes mértékben stabil. Uhrmann Károly, a cég gazdasági vezérigazgató-helyettese lapunknak elmondta, a zrt.-nek mindössze 35 millió forintos beruházási hitele van, ami elenyészőnek számít. Az ALFÖLDVÍZ jegyzett tőkéje eközben eléri a 3 milliárd 798 millió forintot, míg saját tőkéje az 5 milliárd 565 millió forintot. Uhrmann Károly hangsúlyozta, hogy a jelenlegi stabil helyzeten cégüknél nem fog változtatni a víziközmű törvény január elsejei vagyonátáramlásról szóló rendelkezése sem. Emellett a társaság stabilan tartja magát az üzleti tervhez, s mivel tevékenységük tiszta profilú, így nem is kell más költségeket finanszírozni. A gazdasági vezérigazgató-helyettes külön felhívta a figyelmet arra is, hogy jelenleg 2,517 milliárd forint értékű önkormányzati tulajdonú víziközművet működtet vagyonkezelésben az ALFÖLDVÍZ, amit szintén tartalmaznak a pénzügyi statisztikák.
Uhrmann Károly hangsúlyozta, hogy a jelenlegi stabil helyzeten cégüknél nem fog változtatni a víziközmű törvény január elsejei vagyonátáramlásról szóló rendelkezése sem. Emellett a társaság stabilan tartja magát az üzleti tervhez, s mivel tevékenységük tiszta profilú, így nem is kell más költségeket finanszírozni. A gazdasági vezérigazgató-helyettes külön felhívta a figyelmet arra is, hogy jelenleg 2,517 milliárd forint értékű önkormányzati tulajdonú víziközművet működtet vagyonkezelésben az ALFÖLDVÍZ, amit szintén tartalmaznak a pénzügyi statisztikák.-->


