BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Uniós pénzből adna munkahelyet a fiataloknak a kormány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Két újabb foglalkoztatási program indul pályakezdő fiataloknak uniós forrásból.

A pályázatokat még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején kiírják - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A gyakornoki program keretében mikro-, kis- és középvállalkozások kaphatnak kilenc hónapon keresztül teljes vagy részleges bér- és járuléktámogatást, ha gyakornokot vesznek fel. A keret 8,5 milliárd forint, ez a tervek szerint 4000 és 10 000 közötti fiatal elhelyezkedését segíti majd - közölte az államtitkár.

A másik konstrukció keretében a létszámukat bővíteni kívánó non-profit szervezetek fiatal, elsősorban pályakezdő munkanélküliek alkalmazásához kaphatnak bértámogatást 12 hónapon keresztül. A tervezett 5 milliárd forintból 1600-2700 közötti fiatal munkába állása támogatható. Ezt a pályázatot a hat konvergencia régióban írják majd ki.

A fiatalkorúak munkanélküliségének növekedése egyre nagyobb szociális és pénzügyi problémát jelent Európában. Becslések szerint 153 milliárd euróra tehető a veszteség, amelyet 2011 óta a fiatalok munkanélkülisége és képzettségének hiánya okozott - közölte a dublini székhelyű Eurofound európai hatóság.

EU-szerte 14 millióra tehető a munkanélküli 15 és 29 év közötti fiatalok száma. Különösen erősen sújtja a munkanélküliség a fiatalokat Bulgáriában, Magyarországon, Írországban, Olaszországban, Spanyolországban, Lettországban és Lengyelországban.

A Eurofound tanulmánya szerint jelentősek a tagállamok közti különbségek: míg Hollandiában és Luxemburgban a fiatalok 7 százalékának nem volt állása, Bulgáriában, Görögországban, Írországban, Olaszországban és Spanyolországban ez az arány 17 százalék volt.

Magyarország azon uniós tagállamok között van, amelyeket különösen érint a fiatalok körében terjedő munkanélküliség - derül ki az elemzésből.

UNESCO-szakértők szerint a fiatalok körében – például Görögországban – észlelt riasztóan magas munkanélküliségi ráta nem csupán a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság következménye, hanem a hiányos képzésnek is betudható. A görög és az olasz fiatalok 40 százaléka már a válság előtt is mintegy öt éven keresztül keresett állást. A UNESCO ezért azt követeli, hogy az eddiginél jelentősen több pénzt fordítsanak a fiatalok képzésére.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.