Cégvilág

Visszás oltóanyagbiznisz

A Fővárosi Főügyészség fokozott felügyelete mellett jelenleg is folyik a nyomozás az influenza-oltóanyagok beszerzése ügyében – tudta meg a Világgazdaság. Közben a vakcinákat az idén is az Omninvest biztosítja, amelynek 2019-ig szóló szerződése van az állami oltóanyag-megrendelésekre.

Ahogyan tizennyolc éve mindig, az idén is az Omninvest biztosítja állami megrendelésre a veszélyeztetetteknek a térítésmentes influenza-oltóanyagot Magyarországon. A cégnek 2019-ig szóló kizárólagos szerződése van.

Az Omninvest 1996 és 2002 között a szezonális influenza elleni vakcina gyártására kiírt közbeszerzési pályázaton nyerte el a megrendeléseket. Ezután az első Orbán-kormány döntése nyomán hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárással választották ki a céget arra, hogy 2005-ig biztosítsa a szezonális influenza elleni vakcinát. Mielőtt ez a megbízás lejárt volna, 2004 áprilisában a Medgyessy-kormány 2019-ig meghosszabbította azt.

A Gazdaságmozgósítási előszerződés címet viselő dokumentum – amelybe 2009-ben az [origo] tekinthetett be – a közbeszerzési eljárás elmaradását azzal indokolta, hogy ez a nemzetgazdaság védelmére vonatkozó esetekben megtehető. Márpedig egy olyan influenzajárvány, amely szakemberek szerint immár bármelyik évben végigsöpörhet a világon, akár meg is tizedelheti a lakosságot. Ezért már a rendszerváltást követően, az Antall-kormány idején döntés született arról, hogy a veszélyeztetett csoportok ingyen, állami támogatással kapjanak oltóanyagot, mégpedig lehetőség szerint hazai gyártásút, mert így egy világjárvány esetén sem szorulunk importra.

Mint Németh Zsolt, az Omninvest szóvivője a Világgazdaságnak elmondta: először még 700 ezer dózis vakcinát vásárolt tőlük az állam, a megrendelés nagysága ezt követően folyamatosan emelkedett, és mintegy 6-7 éve változatlan mennyiségről, 1,3 millió dózisról szól.
Egy egységnyi oltóanyagért lapértesülések szerint 2003-ban 885, 2004-ben 920, 2005-ben és 2006-ban 945 forintot fizetett az állam. A 2012-es ár 1000 és 1200 forint között lehet, de ebből csak a nagykereskedelmi beszerzési árból lehet következtetni.

Lapunk megkérdezte a térítésmentes oltások bonyolításával megbízott ÁNTSZ-t, melyik intézmény költségvetéséből és mennyit fizet az állam az idén az Omninvestnek az oltóanyagokért, de napok alatt sem sikerült erre választ kapnunk.

A NAV-nál ugyanakkor megerősítették: a Fővárosi Főügyészség fokozott felügyelete mellett jelenleg is folyik a nyomozás az influenza-oltóanyagok beszerzése ügyében. Hivatalosan ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást 2010 augusztusában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága. Azt követően, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az Omninvest Development Kft. számára 2006-ban nyújtott kétmilliárd forint összegű állami támogatás odaítélése ügyében.

2006-ban 2 milliárd forint pályázati támogatást kapott a kormánytól az Omninvest az akkor rettegett madárinfluenza-ellenes szer kifejlesztésére. A megbízást nemcsak itthon okozott nagy felháborodást, az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága megállapította, hogy a cég támogatása ellentétes volt az európai előírásokkal, az Omninvestnek vissza kellett fizetnie a teljes összeget.

Ki kicsoda?
A milliárdos állami megrendelések miatt az évek során egyre többen támadták az Omninvestet átláthatatlan tulajdonosi szerkezete miatt. A cég többségi tulajdonosa a ciprusi székhelyű Sumpter Ltd. volt, az azonban nem volt kideríthető a nyilvános cégadatokból, hogy konkrétan kik álltak a Cipruson bejegyezett vállalat mögött. Az Omninvestnél 2010-ben bejelentették: a cég teljes egészében egy Erdélyben bejegyzett, öt magyar magánszemély által létrehozott kft. kezébe kerül.
Zimonyi Ferenc, az egyik tulajdonos ügyvezető igazgatóként még ma is szerepel a cég honlapján, ugyanakkor az Omninvestnél közölték: már nem ő vezeti az vállalatot. A cégadatok szerint ez év márciusától Nagy Dezső Attila az ügyvezető igazgató.

 

Haiman Éva-->

közbeszerzés Omninvest oltóanyag egészségügy
Kapcsolódó cikkek