BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már készül a következő uniós ciklus iparstratégiája

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Még véget sem ért az első uniós pályázati ciklus, a Nemzetgazdasági Minisztérium az egészségipar jövője érdekében már a következő, 2014-től 2020-ig tartó periódus iparstratégiáit készíti elő – tájékoztatta a Világgazdaságot a tárca Turisztikai és Vendéglátó-ipari Főosztály Egészségipari Osztályának vezetője. Feketéné Fényi Ágnes elmondta: az ágazati szereplők széleskörű bevonásával azonnali, közép-, illetve hosszú távú beavatkozási pontokat, fejlesztési irányokat határoznak meg, amelyek már a következő uniós pályázatok alapjául szolgálnak majd.

Az egészségipar és ennek szerves részeként az egészségügyi turizmus fejlesztése Magyarország számára nemzetstratégiai jelentőségű, az adottságok és a piacok stabilitása szempontjából növekedő pozicionálási lehetőséget jelent. Joggal: a világ egészségiparának forgalmát durván 5,5 milliárd dollárra becsülik, a világ egészségügyi turizmusára pedig 2012-ben 100 milliárd dollárnyi piaci részesedést jósolnak, évi 9-10 százalékos globális növekedési tendenciával.

Magyarországon a KSH adatai szerint több tízmilliárd forintot költenek el évente a bel- és külföldi gyógy- és egészségturisták. A külföldi látogatók által 2011-ben hazánkban elköltött 153 milliárd forint mintegy 23 százalékát fordították egészségmegőrzésre, 7,4 százalékát gyógyászatra.

A termálvízre alapozott gyógyturizmus mellett Feketéné Fényi Ágnes tájékoztatása szerint hazánk egyre jobban kihasználja az egészségmegőrzés területén jellemző kapacitásait és erősségeit is. A Treatment Abroad 2012-es felmérése szerint a megkérdezett brit betegek körében hazánk első helyezést kapott a fogászati turizmus területén, jó a pozíciója a mesterséges megtermékenyítési programokban, sőt a plasztikai sebészetben is. Sikerrel építhető gyógyturizmus az ortopéd-traumatológiai területre, a szellemi hungarikumnak számít Pető módszerre, a magas színvonalú a gyermek és felnőtt rehabilitációra, jó minőségű gyógyszállóink pedig biztosítják a helyszínt a balneológiai reumatológiai ellátásokra. Az egynapos sebészetben elvégezhető szemészeti műtétek iránt is sokan érdeklődnek – sorolta Feketéné Fényi Ágnes.

A fejlett országokban is népbetegségnek számító szív-és érrendszeri, valamint daganatos betegségek high-tech diagnosztikája és terápiája, valamint a páciensek teljes körű rehabilitációja iránt is nagy a kereslet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.