Cégvilág

Rácz Jenő: Hazugságokra egészségügyet sem lehet építeni

A magyar egészségügy toldozgatása-foldozgatása nem megoldás, teljesen új rendszert kell építeni – hangzott el a Világgazdaság szerdai konferenciáján.

A jelenlegi kórházi ellátórendszerben a most nyújtott szolgáltatáscsomagot, az aktuális szakmai előírásoknak megfelelően, a rendelkezésre álló forrásokból nem lehet fenntartani – mondta Rácz Jenő Magyar Kórházszövetség elnöke a Világgazdaság „Egészségipar Magyarországon – kitörési pont, vagy félrekezelt ágazat?” című konferenciáján, kiemelve, hogy a hazai egészségügyet nem átalakítani kell, teljesen új rendszerre van szükség.

A szakember Orbán Viktor október 23-ai beszédének azt a szakaszát is idézte előadásában, amely szerint „hazugságokra, dogmákra, önámításra és megtévesztésre nem lehet államot építeni”, és hangsúlyozta, hogy ennek az egészségügyre is vonatkoznia kell.

Az előadásban elhangzott, hogy az egészségügy mély, elhúzódó pénzügyi, erkölcsi és bizalmi válságban van, amit nem lehet egyik pillanatról a másikra kezelni, a megoldáshoz évtizedes tervekre, programokra van szükség. Ennek megfelelően gyors, azonnali eredményeket a területen nem is remélhetünk, s bár ígérni lehet ilyeneket, ezek az ígéretek azonban nagyon komoly veszélyeket rejtenek.

Rácz Jenő kiemelte: az egészségügy reformja akkor lehet sikeres, ha a változásokhoz az ellátók és az ellátottak is alkalmazkodnak. Emellett mindenkinek el kell fogadnia az átalakulás kockázatait is, a legnagyobb kockázata ugyanis a hazai egészségügyben jelenleg a nem változásnak van, hiszen ez a teljes rendszer halálával lenne egyenértékű.
A Magyar Kórházszövetség elnöke elmondta: a hazai egészségpolitikában már mutatkoznak jó irányok. Az egészségügy centralizációja, az erőforrások koncentrációja, illetve az integráció ilyenek, a jövőben ezeket kell folytatni.

 

kórházszövetség egészségügy Rácz Jenő
Kapcsolódó cikkek