Tizenkétmilliárdos Grundfos-gyár
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az akár 3-4 méter magas, 50–800 kilowattos óriásszivattyúkat főként exportra fogják gyártani szennyvízkezelők egyedi igényei alapján. Miután ebben az esetben nincs szó sorozatgyártásról, a legsokoldalúbb szakmunkásokra lesz szüksége a gyárnak, amelynek létszáma két éven belül eléri a 350-et.
A 20 ezer négyzetméteres új gyártócsarnokban a k+f központ laboratóriuma is helyet kap, és csatlakozik hozzá egy 5 ezer négyzetméteres iroda- és szolgáltató épület.
A Grundfos Magyarország öt éve létrehozott kutatás-fejlesztési részlegének 58 mérnöke eddig csupán a már meglévő termékek továbbfejlesztését végezte.
A beruházás révén már új termékek tervezésére is mód nyílik, így – hangsúlyozta a vezérigazgató, aki szerint a k+f-mérnökök száma megkétszereződhet a következő három évben.
A Grundfos közel 50 milliárd forint ráfordításával a két tatabányai mellett Székesfehérváron is létesített nagykapacitású gyárat az elmúlt 12 évben.
A kilencmilliárd forintba kerülő második székesfehérvári üzemre ebben az évben mintegy 2,2 milliárd forintot fordított a cég, s további 4 milliárdot a tatabányai termelőkapacitás fejlesztésére. Ennek révén a jövő héten kezdődhet meg egy új, frekvenciaszabályzós villanymotor sorozatgyártása, és egy 11–30 kilowattos szennyvízszivattyú családdal is bővülhet a termékpaletta. Így idén is nő az árbevétel, ami elérheti a 120 milliárd forintot, de a beruházások igazi hatása a jövő évi forgalom emelkedésében lesz látható – mondta Török László. A válság miatt csökkentette létszámát a társaság a négy évvel ezelőtti 1850 főről 2010 végére 1650-re, ám tavaly óta ismét 1900 alkalmazottal dolgozik a cég.
A gyártó üzemeknél három évvel korábban Törökbálinton alapított Grundfos Hungária Kft. nem csupán a magyarországi termékforgalmazást végzi, hanem működteti a szervizközpontot is. Emellett a nemrégiben alakult Grundfos South-East Europe is innen irányítja a Dél-kelet Európai régió 12 országát.
A dán anyacég a gyártó és a kereskedelmi leányvállalata mellett budapesti székhellyel tavaly létrehozta a Grundfos Pénzügyi Szolgáltató Központot (Grundfos Shared Service Centre - GFSS). Ez az értékesítéssel és gyártással foglalkozó 41 európai Grundfos vállalattól fokozatosan átveszi a pénzügyi folyamatok nyilvántartását, biztosítja a gyorsabb összegzéseket és zárásokat. A működést az év elején megkezdett központ mintegy száz pénzügyi szakember segítségével nyújt pénzügyi szolgáltatásokat az európai Grundfos vállalatoknak.
Három termelőüzem
A jelenlegi három – összesen 65 ezer négyzetméteres – termelőüzem közül az első, a villanymotorgyár 15 ezer négyzetméteren kezdte meg a munkát 2000 őszén 18 millió dolláros beruházás eredményeként, öt évvel később azonban 10 ezer négyzetméterrel bővíteni kellett. A második, ugyancsak 15 ezer négyzetméteres, 2002-ben hasonló összegért létesített üzem szivattyúkat gyárt, öt éve pedig Székesfehérváron, a Sóstó Ipari Parkban avatták fel a harmadik gyárat. A válság miatt azonban a 25 ezer négyzetméteres csarnok még nem telt meg.


